Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 83

Ez a kérdés (még ha nem is szó szerint, de tartalmában így) többször is felmerült baráti beszélgetésekben az elmúlt napokban. Amilyen rövid a kérdés, olyan összetett a válasz. Ha ugyan az anyaországi médiából tájékozódva egyáltalán kaphatunk megnyugtató választ.
Rekordszámú, 3900 illegális bevándorló érkezett novemberben Spanyolországba – közölte hétfőn az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex), megjegyezve, hogy a feljegyzések 2009-es kezdete óta nem regisztráltak még ennyi migránst egyetlen hónapban.
A határrendészet 42 iraki bevándorlót tartóztatott fel szerda este a román-magyar határ közelében – közölte csütörtökön a román határőrség a honlapján.
Az Egyesült Államok befejezi a részvételét az ENSZ migrációs világegyezmény előkészületeiben és kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítéséből, amelynek célja a menekültek és migránsok helyzetén segíteni.
Fekete-tengeren bajba került, bevándorlókkal teli, segítséget kérő halászhajót vontattak kikötőbe a román hatóságok keddre virradó éjszaka.
A német kormány hazaszállíttatná az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoló német állampolgárságú dzsihadisták gyermekeit Németországba – jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung című lap, illetve a WDR és NDR közszolgálati médiatársaság.
Az Angela Merkel német kancellár vezette CDU/CSU szövetségétől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt felháborodást keltett szerdán a német szövetségi parlamentben (Bundestag), mert egy képviselője azt követelte, hogy a szíriai menekültek térjenek vissza hazájukba.
A Jobbik állásfoglalása szerint a Fidesz riogatja az embereket, közben beengedi a migránsokat.
Az Irakból származó menekülteket három magyar és egy román állampolgár kísérte a határig, átjuttatni azonban már nem sikerült őket.
A líbiai parti őrség feltartóztatott két gumicsónakot, bennük 299 fekete-afrikai bevándorlóval az ország tengerpartja közelében, Tripolitól keletre – közölték szerdán tisztségviselők.
Szinte csak a Bukarest körüli agglomeráció vetekszik népszerűségben Erdéllyel.
A rendőrök 169 határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Összesen 153 „menekültet" mentett ki a Fekete-tengerből a román parti őrség szerda hajnalban.
Az év eleje óta 100 003 migráns érkezett Olaszországba a római belügyminisztérium adatai szerint – írta az APA osztrák hírügynökség szombaton.
Lengyelország biztonsága fontosabb, mint az európai intézmények meggondolatlan döntései a „menekültek” ügyében, ezért nem hajtja végre az Európai Bíróság döntését – jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.
Egy embercsempész szervezet három tagját vették őrizetbe a nyomozók Szegeden, Hercegszántó és Nagylak közelében pedig összesen 39 határsértőt fogtak el csütörtökre virradóra az egyenruhások – közölte a magyar rendőrség csütörtökön a honlapján.
Egy kamionban megbújva 37 illegális migránst találtak a rendőrök a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen péntek hajnalban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A spanyol tengeri mentőszolgálat hajói szerdán csaknem 600 migránst – közöttük legalább 35 gyermeket és egy csecsemőt – mentettek ki 15 gumicsónakból Marokkó és a spanyol partok között.
18 szíriai és iraki állampolgárságú személyt, köztük hét kiskorút fogtak el a határrendészek szerda este a román-magyar zöldhatáron, tájékoztat a nagyváradi határrendészet közleménye.
A líbiai parti őrség megfenyegette egy spanyol segélyszervezet migránsmentő hajójának legénységét a Földközi-tengeren.
Több mint 180 határsértő jutott be Marokkóból a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta autonóm város területére hétfőn – közölte a spanyol vöröskereszt.
Az Európai Unió (EU) támogatás folyósításáról döntött a görögországi táborokban élő menekültek megsegítésére, és fokozza humanitárius tevékenységét Mali és a Közép-afrikai Köztársaság területén - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azt sérelmezi, illetve hétfőn azzal vádolta meg Ausztráliát, hogy visszatáncolt attól az egyezségtől, amelynek értelmében közel kétezer menedékkérőt fogadott volna be azok közül, akiket Pápua Új-Guineán, illetve Naurun fenntartott táboraiban szállásolt el. A canberrai kormány szerint azonban ilyen megállapodás soha nem is létezett.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren, de ehhez meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket.
Megfordult Romániában a kivándorlási, illetve a belső migrációs szándék aránya: most már több mint kétszer annyian inkább belföldön keresnének jobb megélhetést, mint külföldön, a legvonzóbb városok pedig Kolozsvár, Bukarest és Temesvár - állapította meg egy felmérés, amelyet hétfőn ismertetett a román sajtó.
A román határrendészek 2474 határsértőt tartóztattak fel az idei év első hat hónapjában az ország határain, közülük 1437-en illegálisan érkeztek Romániába, 1037-en pedig illegálisán próbálták elhagyni az országot
Németországban kudarcot vallottak a hatóságok az elutasított menedékkérők hazajuttatásának felgyorsításában, az idei első fél évben a tavalyinál kevesebb hazatoloncolást sikerült végrehajtani, miközben a távozásra kötelezett menedékkérők száma tovább növekedett – jelentette csütörtökön az MTI a ZDF országos köztelevízióra hivatkozva.
Friss adatok szerint idén 88 ezer, főként szubszaharai országokból érkezett migránst regisztráltak az olasz hatóságok. Drasztikus ellenlépések jöhetnek. Az olasz kormányfő kétszázezer migránsnak adna uniós vízumot, csak távozzanak az országból.
Tizenhat ázsiai határsértőt fogott el szerdán a román határrendészet, akik egy török nyergesvontató rakterében elbújva próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra.
Az Arad megyei Kürtös határrendészeti kirendeltsége 16 iraki állampolgárt tartóztatott fel a román-magyar határnál, akik saját bevallásuk szerint a schengeni övezet valamely államába próbáltak meg kijutni.
Nem mondott le a dél-olaszországi kikötők lezárásáról az olasz kormány, amely arra akarja kényszeríteni a nem kormányzati szervezetek (NGO) mentőhajóit, hogy az észak-olasz kikötőkbe, többek között Triesztbe szállítsák a migránsokat – értesült az olasz sajtó szombaton.
Július 5–6-án került sor Strasbourgban a 37. EU–Japán Parlamentközi Találkozóra. A felek közötti szabadkereskedelmi és gazdasági partnerségi egyezmény még mindig a jövő zenéje.
Egy magyar európai parlamenti képviselő egy egyszerű és normális kérdéssel fordult az unió kormányaként fungáló Európai Bizottság illetékeséhez, mire az illetlen párhuzamot vonva sértette meg a kérdező egész nemzetét.
A lengyelek akár az Európai Unióból is kilépnének, csak, hogy ne kelljen muszlim bevándorlókat befogadniuk - derül ki egy frissen nyilvánosságra hozott felmérésből, amit egy vezető lengyel lap hozott nyilvánosságra – hangzott el a V4 Híradóban.
Összehangolt és konkrét választ sürgetett a francia, a német és az olasz belügyminiszter az itáliai menekültválságra párizsi találkozójukon, ahol Róma arra szólította fel a többi európai országot, hogy nyissák meg kikötőiket a menekülteket szállító hajók előtt.
Sajtóértesülések szerint a tiltás főleg azoknak a civil szervezeteknek a hajóit érintheti, amelyek a Földközi-tengerből kimentik és Olaszországba viszik az afrikai menedékkérőket.
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi volt miniszterelnök szerdán, miután az utóbbi négy napban több mint tízezer embert mentettek ki a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Sergio Mattarella államfő az Európai Unió beavatkozását sürgette.
Európát csak a keveredés mentheti meg a haláltól az olasz katolikus püspökök bevándorlókat segítő alapítványának a vezetője szerint.
91 iraki és szíriai határsértőt, 44 férfit, 18 nőt és 29 kiskorút tartóztattak fel kedden a nagylaki határátkelőnél. Egy gépjárműalkatrészeket szállító kamionban találtak rájuk.
Mindenekelőtt a közös védelempolitika, a biztonság, a migráció és a gazdaság kérdéseit vitatják meg csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben.
Az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a román határrendészet a román-magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán Marin Bondar, a Bihar megyei határrendészet vezetője.
Halálos balesetet okozott kedd hajnalban az egyik útakadály, amelyet az illegális bevándorlók faágakból építettek az úttestre Calais közelében
Több mint ezer migránst tett partra a szicíliai Palermo kikötőjében az olasz parti őrség hajója hétfőn, és további több mint ezer ember érkezett a calabriai Reggio Calabriába az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet hajójának fedélzetén azok közül, akiket a hétvégén mentettek meg a Földközi-tengeren.
Ferenc pápa vasárnapi üzenetében felszólította a hívőket: fogadják be a menekülteket, és tanuljanak személyes történeteikből, ami eloszlathatja a velük kapcsolatos félelmeket és "eltorzított" ideológiákat.
Sokadik alkalommal is leszavazta a Jobbik alaptörvény-módosító javaslatát a kormánytöbbség a magyar parlamentben a mai ülésnapon. A magyar és európai kultúrától idegen tömegek bevándorlását annak minden formájában megakadályozni hivatott módosító javaslat célja az volt, hogy se szegény se gazdag migránsok ne juthassanak be Magyarország területére.
A sok vitát kiváltott letelepedési kötvény, melyet hivatalosan csak „nemzetgazdasági érdekből kiadott nemzeti letelepedési engedély” megnevezéssel említenek bizonytalan hátterű, ismeretlen céllal érkező emberek tömegeit hozta Magyarországra.
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést – jelentette be kedden a brüsszeli testület.
Tegnap esti felszólalásában Magyarország védelmére kelt az erdélyi képviselő az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén – közölte Tőkés László sajtóirodája.
A menekültek átirányításáról ne miniszteri szinten döntsenek, az Európai Unió Tanácsában, hanem magasabb, állam- és kormányfői szinten, az Európai Tanács hozzon határozatot, egyhangúan - ezt szorgalmazó közös nyilatkozatot fogadtak el hétfőn Varsóban a visegrádi országcsoport (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) belügyminiszterei.
Közel-keleti migránsokat Görögországból Nyugat-Európába csempésző, négy lengyel és egy iraki állampolgárból álló csoportot számolt fel a lengyel határőrség – közölte pénteken a lengyel sajtó.
Andrzej Duda lengyel államfő csütörtökön azt mondta, Lengyelország népszavazást fog tartani a migránsok befogadásával kapcsolatban, ha az Európai Unió továbbra is nyomást gyakorol a kormányra.
Tibet spirituális vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott, és a politikai korrektség dogmáit meglehetősen áthágó gondolatokat fogalmazott meg.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának közlése szerint 70-80 ezer migráns ragadt a balkáni útvonalon, és a magyar határt érintő illegális átlépési kísérletek számának hullámzása várható.
Üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett embercsempészet miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy szír férfi és öt magyar társa ellen – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Tizennégy iraki és szíriai bevándorlót - köztük két kiskorút - tartóztattak fel az Arad megyei határrendészek, amikor megpróbáltak illegálisan átjutni Magyarországra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) Líbiában tervezett regisztrációs táborát Olaszország tízmillió euróval támogatja – jelentette be Angelino Alfano olasz külügyminiszter.
A 20. és 21. században hitükért üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa a modern kor mártírjainak szentelt római templomban szombaton. Az egyházfő a vértanúkhoz hasonlította a menekülteket, és úgy vélte, nem szabad előttük bezárni a kapukat.
Németország arra kényszerülhet, hogy lezárja a svájci határokat, ha az illegális határsértések tömeges jelleggel tovább folytatódnak – mondták egybehangzóan német belügyminisztériumi források a Welt am Sonntag lapnak nyilatkozva.
Az Európai Parlament által szerdán elfogadott jelentés visszatér az európai baloldal elmúlt években folytatott, bevándorlást ösztönző politikájához, előmozdítaná a legális bevándorlást, és megkönnyítené a családegyesítést.
Huszonnyolc európai szabadkőműves páholy írt alá egy közös nyilatkozatot, amiben felszólítják az európai kormányokat, hogy fogadják be az összes, Európába tartó bevándorlót. Nemleges válasz esetére azzal fenyegetnek, hogy újabb konfliktusokat szítanak Európában – írja a Hídfő portál.
Intenzíven zajlik a déli határon a második kerítés telepítése, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának meggyőződése szerint az elkészül a kormány által kitűzött határidőre, és garantálható lesz a határ biztonsága.
Az európaiak „az eddiginél több menekültet fogadjanak be” – követeli Claudia Roth a német szövetségi parlament zöld párti alelnöke. A hazájában is rendkívül vitatott politikusnak nem ez az első hasonló megnyilvánulása.
Egyedül Törökországban 2,95 millió ember él menekültszállásokon, Líbiában pedig 1,2 millióan várnak arra, hogy átkelhessenek Európába - írta a Bild egy bizalmas jelentésére hivatkozva.
Százhúsz határsértőt tartóztattak fel a péntektől vasárnapig terjedő időszakban az ország területén, az elmúlt héten összesen kétszázharminchat illegális bevándorlót fordítottak vissza - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Őshonos közösségek és migráció címmel Kalmár Ferenc volt országgyűlési és európai parlamenti képviselő, a Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a kisebbségvédelem tárgyában összeállított és híressé vált „Kalmár-jelentés” készítője.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozott a magyar közmédiának az európai és az erdélyi helyzetről.
Az ősz elejéhez képest, amikor nagyjából napi 10 ezren léptek be csak Németországba, jelentősen csökkent télvíz idejére a migrációs hullám, de szakértők szerint jövőre többen érkeznének Európába, mint idén, mert az Európai Unió továbbra is fogadókésznek mutatkozik.
Senkinek sem érdeke, hogy különböző földrészek vagy országok kiürüljenek és az emberek elvigyék a tudásukat, tehetségüket a világ más pontjaira – ismertette a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Magyarország ENSZ nagykövete csütörtökön a világszervezet migrációs világtalálkozóján megfogalmazottakat.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint elkerülhetetlen, hogy az Egyesült Államok "belelépjen" az európai migrációs válság kezelésébe, és végre megfelelő válaszokat adjon a tágabb Közel-Kelet humanitárius katasztrófákat eredményező súlyos konfliktusaira.
Nagyjából ugyanannyi menekültkérelem érkezett a hatóságokhoz, mint egy évvel korábban - jelentette ki Victor Ponta hétfői parlamenti beszédében.
Európának nincsenek válaszai a számára is meglepetéssel felérő migrációra - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán.
Évtizedeken át könnyelműen továbblapoztunk, amikor a globális felmelegedésről szóló jelentések tömeges migrációt jósoltak a klímaváltozás következményeként.
Nagy esély van arra, hogy kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a keddi kormányülés után – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Európának haladéktalanul reagálnia kell a migrációs válságra, míg a NATO-nak inkább a migrációs probléma hosszú távú gyökereire kell összpontosítani – vélekedett Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szerdán este Prágában.
A szinte váratlanul Európára szabadult migrációs válság teljesen felkészületlenül érte az Uniót és tagországait. Az Európai Közösség alig megmagyarázható késlekedése, valamint a hosszúra nyúlt, nyári politikai holtszezon következtében a kezdetben „álproblémának” vélt válsághelyzet gyors ütemben tovább mélyült, és megkésve bár, de sürgős cselekvésre készteti az uniós intézményeket.
A migráció okát kell megszüntetni a jelenlegi válság sikeres kezeléséhez - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek vasárnap, miután Kósa Lajossal (Fidesz) Luxembourgban részt vett az uniós tagállamok külügyi és védelmi bizottsági elnökeinek kétnapos találkozóján.
Magyarországnak az az érdeke, hogy európai, közösségi szintű és hosszútávú megoldást találjon az illegális migrációra - mondta Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője. Az Együtt alelnöke szerint "minden tisztességes magyar ember szégyenkezik" Orbán Viktor miniszterelnök politikája miatt, de Orbánnak kellene szégyellnie magát, amiért ezt a helyzetet előidézte. Az MSZP szerint humanitárius tranzitfolyosó és hot spotok kellenek. A Jobbik szerint Magyarország a magyaroké.
A politikai naivitás mércéjeként lehet használni azt, hogy valaki meddig hajlandó elfogadni a hivatalos propagandát az afrikai és közel keleti „menekültekről” s mikor kezd jelezni benne a vészcsengő, hogy itt egy sokkal súlyosabb, messze nyúló, tudatos akcióról, tervszerű megszállásról van szó.
2040-re számos közel-keleti, dél-amerikai és több európai ország is súlyos szárazsággal fog küzdeni. A vízhiány komoly nemzetközi konfliktusokhoz vezethet.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője sajtóközleményt adott ki augusztus 13-án, Brüsszelben. Ez olvasható az alábbiakban.
Magyarország azt kezdeményezi, hogy a migráció ügyében ne csupán a máltai fővárosban tartsanak idén nemzetközi konferenciát a földközi-tengeri helyzet áttekintése végett, hanem rendezzenek Budapesten is értekezletet – közölte Szijjártó Péter hétfőn Luxembourgban.
Széles körű anyagi támogatást nyújt a cseh állam mindazoknak a cseh származású személyeknek, akik bárhol a világban úgy döntenek, hogy hazatelepülnek, illetve visszatelepülnek őseik hazájába.
Románia egyesítését Moldova Köztársasággal az a nemzedék fogja végrehajtani, melynek egy különleges képességű, most az Egyesült Államokban tartózkodó román is tagja.
Impresszum