Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 15

Tavaly csökkent az orvosok elvándorlása Romániából, ami a mintegy 25 százalékos béremelésekkel hozható összefüggésbe – írta pénteken a Ziarul Financiar gazdasági napilap.
Mintegy 15700 román orvos dolgozik jelenleg külföldi országokban, főként Európa nyugati országaiban, Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban – derült ki egy egészségügyi egyesület (ARPS) tanulmányából.
Harmincöt évesnél idősebb szakorvosok, gyakornok orvosok vagy tanárok is kaphatnak ANL-lakásokat – döntött szerdai plenáris ülésén a képviselőház.
Az olasz hatóságok nem engedték olasz vizekre és megtagadták a kikötési engedélyt Lampedusa szigetén az Orvosok határok nélkül (MSF) nem kormányzati szervezet migránsokat szállító mentőhajójától vasárnap, miután a szervezet nem írta alá a római kormánynak a mentési munkát szabályozó magatartási kódexét.
Annak ellenére, hogy évente több ezren végzik el tanulmányaikat a romániai orvosi egyetemeken, az országban csupán 57 ezer orvos nyújt egészségügyi szolgáltatást – mutat rá az Országos Statisztikai Hivatal (INS). A számadatok szerint 100 ezer lakosra mindössze 290 orvos jut.
Jövő év első napjától adómentes lesz az az orvosok fizetése, nyilatkozta pénteken PSD elnöke, Liviu Dragnea, aki egyben képmutatással vádolta meg az ANAF főnökeit – írja az Agerpres .
Orvoshiánnyal kell megküzdenie az országnak, miután hozzávetőlegesen 12.000 szakember külföldre vándorolt – nyilatkozta Florian Bodog egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevízió egyik vasárnapi műsorában.
Határozottan elutasítja a Román Orvosi Kamara (CMR) annak a szülőnek a hozzáállását, aki megverte a Marie Curie kórház egyik orvosát, miután "enyhe légúti panasszal" befektetett gyermekének kiutalásáról döntött az orvos.
Az amerikai védelmi minisztérium nem tartja háborús bűnnek a 2015-ös, több mint harminc halálos áldozatot követelő afganisztáni kórházbombázást
Vasárnaptól hat napon át ismét Erdélyben vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Két gyermek halt meg Donyeck megyében, Szlovjanszk külvárosában lövöldözés során, ahol a Kijev ellenőrzése alatt álló csapatok speciális hadműveletet folytatnak.
Vasárnap már Székelyudvarhelyen végeznek gyermekgyógyászati, neurológiai, fül-orr-gégészeti és audiológiai vizsgálatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Csaknem 15 ezer orvos hagyta el Romániát az ország 2007-es európai uniós csatlakozása óta, így az ezer lakosra jutó orvosok száma 1,9-re csökkent: ezzel Románia az utolsó helyre került Európában - közölte kedden Dorel Sandesc, a bukaresti szaktárca államtitkára.
Magasabb bérekért tüntetnek Romániában az orvosok, akiknek egy csoportja minden nap az utcára vonul követelésük nyomatékosítása érdekében.
Egy friss felmérés szerint az orvosok 3, az ápolók 5-10 százaléka külföldön keres megélhetést. A frissen végzettek 80 százaléka kész arra, hogy szükség esetén külföldön dolgozzon.
Impresszum