Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 166

Összehívták jövő csütörtökre a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát – tudta meg Molnár Zsolttól, a bizottság szocialista elnökétől az Atv.hu. Az ülés témája a „titokban” befogadott 1300 menekült és a „Soros-terv".
Mihai Tudose román miniszterelnök elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan nyilatkozata miatt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedd délután három órára összehívta a testület rendkívüli ülését – közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.
Személyesen Orbán Viktor miniszterelnöktől vár magyarázatot a Jobbik elnöke, miután kiderült: Magyarország 1300 migránst már befogadott, csak éppen titokban.
Másodjára már elutasítóan véleményezte a román szenátus közigazgatási szakbizottsága kedden azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.
Jóváhagyta a képviselőház, valamint a szenátus védelmi bizottsága a páncélozott csapatszállítók beszerzési folyamatának elindítását.
A magyar Országgyűlés határozatot fogadott el keddi ülésén a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatásáról. Fuzik János szlovák nemzetiségi szószóló előterjesztését egyhangú szavazással fogadta el a budapesti parlament.
A legfőbb ügyészség kéri a parlamentet, hogy küldje vissza az igazságügyi minisztériumnak az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet, mert ennek kidolgozásához 'valódi' közvitára van szükség.
Az Európai Parlament október végi munkahetén az Európai Néppárt (EPP) frakciója, valamint külügyi munkacsoportja egyaránt foglalkozott az újan elfogadott ukrán oktatási törvénnyel, valamint a migráció kérdésével – adta hírül Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A kereszténydemokrata frakció mindmáig a legnépesebb az európai törvényhozásban.
A magyar parlamentarizmusban ritka pillanat, amikor minden párt egyetért egy előterjesztéssel. A Porosenko-féle Ukrajnának ezt sikerült elérnie a magyar oktatást alapjaiban támadó új oktatási törvénytervezettel.
Pénteken kezdődik a képviselőház őszi ülésszaka, a képviselőket 12 órára hívták össze.
A parlament jóváhagyását kérte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a parlamenti kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter, Viorel Ilie (ALDE) elleni bűnvádi eljárás elindításához – közölte pénteken a DNA.
Egy ausztrál iszlám- és bevándorlásellenes képviselő burkában ment be a canberrai parlamentbe. A muszlim radikálisokra akarta felhívni a figyelmet.
Rendkívüli ülésszakra hívják össze a román képviselőházat és szenátust, hogy megvitassák a bukaresti kormány pénteki ülésén elfogadott sürgősségi rendeleteket – jelentette be a szociálliberális kormánykoalíció hétfői ülését követően Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök, a kisebbik koalíciós párt, a liberális ALDE elnöke.
Egy görög anarchista szervezet, a Rubicon mintegy harminc tagja tört be szerdán a görög parlament épületébe, ahol éppen plenáris ülés tartottak.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai törvényhozás épületét Nicolás Maduro államfő hívei.
Nevetségesnek és komolytalannak nevezte kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentet, mert a máltai soros elnökségről szóló uniós vitán szinte teljesen üres volt a strasbourgi ülésterem.
Ha valaki életében először kedden nézett közvetítést a magyar országgyűlésből, és éppen akkor, amikor Szávay István szólalt fel, akár azt is hihetné, hogy Budapesten, az országgyűlésben felelős, a másik érdemeit elismerő, de ha kell vitázó, a nemzeti minimum kapcsolódási pontjait kereső pártok vannak jelen.
Leváltotta csütörtökön a parlament Mișu Negrițoiut, a biztosítási piacokat ellenőrző pénzügyi felügyelet elnökét.
A székelyföldi jelképüldözés ellen emelt szót napirend előtti felszólalásában kedden a képviselőházban Kulcsár Terza József képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke.
A szenátus után a képviselőház is megszavazta a túlzsúfolt börtönökben raboskodó romániai elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvénytervezetet kedden, így annak hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis aláírására van szükség.
Feloszlott a brit parlament választott kamarája, az alsóház, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások valójában már hetek óta folyó kampánya.
A tüntetők székekkel dobálták meg a képviselőket, egy kisebb verekedés során legalább nyolc képviselő, közöttük a szociáldemokraták vezetője, Zoran Zaev is megsérült, a kisebbségi Albánok Szövetsége nevű párt képviselője, Zijadin Sela pedig súlyosan megsebesült, kórházba került.
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában – közölte kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le.
Csaknem 14 millió lejjel egészítette ki a kormány a parlament két házának költségvetését, ugyanis a képviselőháznak és a szenátusnak kell állnia a NATO Parlamenti Közgyűlésének Bukarestben tartandó, 63. ülésszaka szervezési költségeit.
Az Európai Parlament által szerdán elfogadott jelentés visszatér az európai baloldal elmúlt években folytatott, bevándorlást ösztönző politikájához, előmozdítaná a legális bevándorlást, és megkönnyítené a családegyesítést.
Összesen 419 millió lejre rúgtak az előző törvényhozási ciklus parlamenti képviselőivel kapcsolatos kiadások – derül ki az alsóház honlapján közzétett adatokból.
Elégedetlen Liviu Dragnea, a PSD elnöke a párt parlamenti képviselőivel, akik 'meglehetősen rövid idő alatt „rossz szokásokat vettek át”.
Megvitatták hétfőn a londoni alsóház képviselői azt a két petíciót, amelynek kezdeményezői Donald Trump amerikai elnök nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívásának visszavonását, illetve fenntartását követelik.
Ismét a parlament elé terjesztette az RMDSZ az ártatlanság vélelméről szóló 2016/343-as európai uniós irányelv romániai alkalmazásáról szóló törvénytervezetét, amely a bűnügyi eljárást módosítaná – erősítette meg Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes az MTI-nek.
Pénzügyi szabálytalanságokat követhetett el Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az Európai Parlament (EP) elnökeként - írta a Der Spiegel című német hetilap a hétvégén megjelent számában.
Az Európai Parlament előtt félárbócra eresztették hétfőn a magyar zászlót a veronai buszbaleset áldozataira emlékezve.
Az újságírók szerint cigarettázáson kapott Sorin Grindeanu állítja, hogy ő betartja a középületekben a dohányzást tiltó törvényt, noha ő maga dohányos.
Lényegi módosítás nélkül fogadta el a román képviselőház szerdán azt az illetékeltörlési törvényt, amelyet egy hete küldött vissza megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis államfő.
Nicușor Dan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke videót közölt Facebook-oldalán, amelyet Liviu Dragnea eskütétele közben rögzített. A videóban látható az USR képviselőcsoportja, amint piros lapot mutatnak fel a PSD elnökének.
Felállították kedden a képviselői és szenátori mandátumokat igazoló bizottságokat az új összetételű alsó- és felsőház plénumának első ülése keretében.
Kedden déli 12 órára hívta össze Klaus Iohannis államfő az új parlamentet. Az erről szóló rendelet még hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Jövő kedden déli 12 órára hívta össze a parlament alakuló ülését Klaus Johannis államfő, aki a Cotroceni-palotában tartott pénteki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy jövő szerdán és csütörtökön egyeztet a parlamenti pártok vezetőivel a miniszterelnök-jelölt személyéről.
A politikai vándorlás „mérgező jelenség" és nem fog olyan pártokkal konzultálni, amelyek ezzel a módszerrel tesznek szert parlamenti többségre – nyilatkozta Klaus Iohannis pénteken.
Nem sérti az alaptörvényt az a törvénytervezet, amelyet 102 féle díj és illeték eltörlése érdekében a választási kampány előtt, októberben egyhangúan szavazott meg a képviselőház – állapította meg pénteken az alkotmánybíróság.
Végleges eredményeket közölt csütörtökön délután a Központi Választási Iroda (BEC). A 465 parlamenti mandátum eloszlása a törvényhozás két házában a következőképpen történik:
A választásokat két évvel előre kellett hozni, miután az országot politikai válság bénította meg, mert az ellenzék azzal vádolta meg a kormányt, hogy húszezer embert, politikusokat, bírákat, újságírókat, rendőri és vallási vezetőket hallgattak le.
Nagy többséggel elvi támogatását adta a brit parlament szerdán ahhoz a menetrendhez, amelyet a konzervatív párti kormány dolgozott ki a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindítására.
A romániai törvényhozók 38 százaléka más frakcióban fejezi be mandátumát, mint amelyikben 2012-es megválasztása után munkáját elkezdte - derült ki a román Közpolitikai Intézet (IPP) által készített tanulmányból, amelyet kedden ismertetett a Digi 24 hírtelevízió.
A szavazást nem, csak a szavazatszámlálást fogják kamerákkal figyelni a parlamenti választások alkalmával – szögezte le Dragoş Tudorache belügyminiszter kedden.
Elfogadta 168 szavazattal és 10 tartózkodással hétfőn a képviselőház azt a törvénytervezetet, melynek értelmében Avram Iancu az ún. „Román Nemzet Hőse” titulust kapja.
Nehezen lehet egyetérteni az olyan, béremelésre vonatkozó törvénnyel, amelyet a választások előtti „utolsó két méteren” fogad el a parlament, mondta Klaus Iohannis.
Klaus Iohannis elnök újratárgyalásra visszaküldte a parlamentbe a magáncsőd intézményét bevezető és szabályozó törvény életbe léptetésének elhalasztásáról szóló törvényt.
A köztelevízió és -rádió függetlensége finanszírozásuk módján is áll vagy bukik, és a tévé- és rádióilleték eltörlése ebből a szempontból gyakorlatilag törvényen kívül helyezte a két intézményt - nyilatkozta kedden Dacian Cioloş miniszterelnök
Több mint százféle díj és illeték eltörlését hagyta jóvá a képviselőház kedden.
A kormány alkotmányossági kifogást emel a parlament által egyhangúan megszavazott, a svájci frankban felvett lakossági hitelek lejre váltásáról szóló törvény ellen, így a jogszabályt egyelőre nem lehet kihirdetni – tudta meg a Mediafax hírügynökség hétfőn.
A képviselőház megszavazta a hivatalos ceremóniákat szabályozó törvénytervezetet, amely az Országos Protokolltanács megalakítását is előírja.
Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság kedden azt az értelmező törvényt, amely a családtagjaikat irodájukban alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét korlátozza.
Nem vesznek részt a jövőben a parlament munkájában a DK országgyűlési képviselői, mindannyian végleg kivonulnak. Erről döntött a hétvégén rendkívüli ülésén a DK elnöksége, értesült az Index.
A képviselőház elutasította a korrupcióval gyanúsított Adrian Gurzău parlamenti képviselő őrizetbe vételét. A előzetes letartóztatásba helyezését azonban jóváhagyták.
Elutasították az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén azt a képviselői indítványt, hogy vegyék a testület napirendjére a vasárnapi magyarországi kvótareferendum kérdését.
Visszanyerte parlamenti mandátumát Petre Roman volt miniszterelnök, akit tavaly összeférhetetlenség miatt zártak ki a képviselőházból.
Megkezdte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az év végi parlamenti választáson történő induláshoz szükséges támogatói aláírások gyűjtését - közölte pénteken a szövetség.
Tíz hónap leforgása alatt immár másodszor tartanak parlamenti választást Horvátországban: vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahol valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt adhatja le voksát.
A Kurultáj, a rokontudatú népek három napos közös ünnepe a Parlamentben vette kezdetét csütörtökön. A rendezvényen 12 országból, 27 hun és türk tudatú nemzet képviselője vesz részt.
Hatályba lépett hétfőtől a parlamenti képviselők és szenátorok számára extra nyugdíjat biztosító jogszabály, amely nyomán a nyugdíjkorhatárt elért volt honatyák jelentős többletjuttatást kapnak.
Életbe lépett pénteken a horvát parlament feloszlatásáról szóló döntés, így minden feltétel adott, hogy szeptemberben előre hozott parlamenti választást rendezzenek.
Gyakorlatilag amnesztiában részesítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel és az igazságszolgáltatással szembekerült tagjait a bukaresti parlament, amikor szerdán korlátozta a családtagjaikat irodájukban alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét.
Habár a magyarság legnagyobb gyásznapjáról van szó, nem félárbócra eresztették, hanem katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Beterjesztette a szenátus elé hétfőn a Koalíció a családért elnevezésű civil szervezet azt a polgári kezdeményezést, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság tiltását.
Az Európai Parlament április 27-i brüsszeli plenáris ülésén – egyebek mellett – a gyermekek mindenek fölött álló érdekének határokon átnyúló védelme szerepelt napirenden.
A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt - hangoztatta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A törvénytervezet az RMDSZ negyedszázados tevékenységének „sikerességére” is rámutat.
Az Európai Parlament által megrendelt felmérésből kiderül, a GDP mintegy 15 százalékának (20 milliárd lej) megfelelő összeget veszít évente Románia a korrupció következtében. Összehasonlításképpen: 1 százalékos GDP ráfordítás is sokat javíthatna az oktatáson, vagy az egészségügyön.
A német kisebbség képviselőjének kérésére megszűnik a törvénytervezetek hallgatólagos elfogadásának lehetősége a román parlamentben – közölte Niculae Mircovici, a képviselőház titkára.
Nem kapott elegendő szavazatot az ukrán parlamentben kedden az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök kormánya elleni bizalmatlansági indítvány. Az előterjesztést csak 194 képviselő támogatta. A kormány menesztéséhez legalább 226 szavazatra lett volna szükség a 450 fős törvényhozásban.
Minekutána az előző nap délutánján sor került a plenáris vitájukra, február 4-én délben az Európai Parlament nagy szótöbbséggel szavazta meg a Szerbiáról szóló 2015. évi eredményjelentést, valamint a Koszovó európai integrációs folyamatáról szóló dokumentumot.
Emlékezetes, hogy tavaly decemberi, utolsó ülésszakán az Európai Parlament négy év leforgása alatt immár az ötödik magyarellenes állásfoglalását fogadta el, megismételve azt a júniusi felszólítását, hogy az Európai Bizottság (EB) folytasson mélyreható kivizsgálást az uniós értékek vélelmezett magyarországi megsértése tárgyában.
Beata Szydło lengyel miniszterelnök szerint téves információk alapján, megalapozatlanul ítélik el kormánya tevékenységét.
Nem támogatja Artur Mas újraválasztását Katalónia elnökévé a katalán parlament kisebbik függetlenségi pártja, a baloldali Népi Egység (CUP) – jelentették be a párt vezető testületének tagjai vasárnapi sajtótájékoztatójukon, miután öt órán át tárgyaltak, majd kétszer is szavaztak a végső döntésükről.
Mivel sok mindennel elégedetlenek, a román juhászok ígérik, fognak még tüntetni a parlament épülete előtt, mert „ha egyszer puliszkafőzésbe kezdenek a Győzelem téren, onnan egykönnyen nem fognak távozni”.
Visszaküldte megfontolásra a bukaresti parlamentnek a fizetés helyetti teljesítés törvényét Klaus Iohannis államfő pénteken.
Brüsszel bosszúhadjáratának újabb állomásaként jellemezte a Fidesz-frakció szóvivője, hogy az Európai Parlament szerdán Magyarországot elítélő állásfoglalást fogadott el.
Elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése szerdán a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek és a radikális baloldal állásfoglalási javaslatát a magyarországi helyzetről.
A parlament megszavazta szerdán a 2016. évi állami költségvetést, amely szerint az országnak 2,95 százalékos államháztartási hiánya lesz jövőre.
Az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt Romániában, 2016-ot pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni – hangoztatta Klaus Iohannis.
Ormós Zoltán médiajogász szerint „nagyon nagy fába vágta a fejszéjét” az Európai Unió, ha a tizenhat éven aluliak internethasználatával kapcsolatban vezetne be korlátozásokat.
A képviselők kedden elfogadták azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a zárt nyilvános terekben való dohányzást. Egyéb szigorítások is életbe lépnek.
A román parlament az ügyészség kérésére jóváhagyta a korrupcióval gyanúsított Ioan Oltean liberális képviselő előzetes letartóztatását, párttársa, Catalin Teodorescu esetében viszont nem gyűlt össze elegendő szavazat ehhez.
Találja ki, hány kutyája lehet ezután egy juhásznak! A komoly pásztori múlttal rendelkező mioritikus parlament döntése szerint.
A román képviselőház 10 százalékkal emelte szerdán a közszférában dolgozók bérét, miután szinte egyhangúlag megszavazta a volt kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik módosító indítványát.
A hír bejárta a világot: újabb háromtucatnyi romániai honatya esetében állapított meg összeférhetetlenséget az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), az érintettek ugyanis saját rokonaikat alkalmazták a képviselői vagy szenátori irodájukban. Amit a törvény tételesen tilt, sőt börtönbüntetéssel sújt – de mivel Románia csak feltételesen jogállam, ilyesmiért még senkit sem zártak be.
A szigorú biztonsági intézkedések ellenére csütörtökön ismét könnygázzal telt meg a koszovói parlament ülésterme, miután az ellenzéki Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű párt képviselője könnygázpalackot dobott a terembe az ülés kezdetén.
Elfogadta a román képviselőház kedden az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
Feloszlatta magát hétfői hatállyal a horvát parlament, mert lejárt a mandátuma, és nagy valószínűséggel már november elején parlamenti választásokat tartanak az országban.
Módosította a honvédelmi és a rendőrségi törvényt a magyar parlament, ami azt jelenti, hogy a katonák bevethetőek a határon a mostani menekültügyi válsághelyzetben. A Jobbik igennel szavazott, a szocialisták tartózkodtak.
Közvetlenül a parlament épületében vették őrizetbe csütörtökön az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) tagjai a nemrég ellenzékbe vonult Radikális Párt egyik képviselőjét, akinek aznap délután szavazta meg mentelmi jogának felfüggesztését a törvényhozás.
A PSD és a PNL megegyezett abban, hogy közös munkacsoportot hoznak létre a parlament jó hírének helyreállítása céljából – jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke. A PNL társelnöke szerint egyenesen "szánalmas" a törvényhozás megítélése.
A szenátus után a bukaresti képviselőház is megszavazta csütörtökön az új adótörvényt, amelynek értelmében jövőre 20 százalékra, 2017-ben pedig 19 százalékra csökken az általános forgalmi adó a jelenlegi 24 százalékról.
Hátbatámadásnak és ukránellenes megmozdulásnak nevezte Petro Porosenko ukrán elnök a decentralizációs alkotmánymódosítást ellenző szélsőséges jobboldali tüntetők hétfői véres támadását a kijevi parlamentnél.
A parlament előtt demonstrálók nehezen fogadták a hírt, hogy odabenn első olvasatban elfogadták a decentralizációt célzó alkotmányreform tervezetét. Bombát is dobtak, a robbanás leszakította egy rendőr lábát. Már több mint félszáz sérültje van az incidensnek.
A botrányos jelenetek ellenére az ukrán parlament első olvasatban elfogadta a decentralizációt célzó alkotmányreform tervezetét. A 320 jelen lévő képviselő közül 265-en szavaztak igennel.
Elhalasztotta az új adótörvénykönyvről szóló parlamenti szavazást hétfőn a román kormánykoalíció, így az emiatt összehívott rendkívüli ülésszak is okafogyottá vált.
Rendkívüli uniós csúcsértekezlet összehívását sürgette a menekültválság miatt egy pénteki interjúban az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának német konzervatív elnöke.
Van, aki nyomtatót tud használni, van aki scannert, és olyan honatya is akad, aki az internet rendszeres használója, valamint a Windows XP operációs rendszerhez is konyít. Mások arra büszkék, hogy maximalisták, és jól bírják a hosszú üléseket.
A választások óta megháromszorozta parlamenti súlyát Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártja, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), amely a "parlamenti migráció" legnagyobb nyertese – jelentette szerdán a Mediafax hírügynökség.
Rendkívüli parlamenti ülésszakot kezdeményez az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) augusztusra a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadása érdekében – jelentette be kedden Alina Gorghiu, a PNL társelnöke.
Klaus Ioannis román államfő visszaküldte a parlamentnek megfontolásra pénteken a képviselők és szenátorok speciális nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet június közepén szavazott meg a kétkamarás parlament együttes ülése.
Megszavazta szerdán a képviselőház a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-től 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról.
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta kedden a bukaresti parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját, amelyet előző nap Klaus Iohannis államfő terjesztett a törvényhozás elé.
Fontmilliárdokba kerülhet és évtizedekig elhúzódhat a brit parlament világhírű épületegyüttesének egyre sürgetőbb teljes felújítása.
Együttes ülésen megszavazták maguknak a képviselők és a szenátorok a különnyugdíjat kedden. Az RMDSZ korábban nem támogatta, most megszavazta.
A kormányoldal és az ellenzék kölcsönös vádaskodásához vezetett kedden a "kormányfő órája" elnevezéssel első alkalommal megrendezett vita a román képviselőházban.
Már a Parlament turisták elől elzárt helyiségeibe is bepillanthatnak az érdeklődők a Google Street View segítségével.
Nem hagyta jóvá a bukaresti képviselőház szerdán, hogy a hatóságok őrizetbe vegyék Ion Ochi szociáldemokrata képviselőt, akit megvesztegetés elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség.
Az MTI által megszólaltatott elemzők szerint kiszorulhat a parlamentből az RMDSZ, s ez késztette arra, hogy a hét végén tartott kolozsvári kongresszusán politikájának „újratervezését” állítsa a tanácskozás központjába.
Tőkés László EP-képviselő kilátásba helyezte, hogy mihamarabb az Európai Parlamentnek is tudomására hozza a román belügyminisztérium közbiztonsági stratégiai tervezetét, amely kriminalizálni próbálja az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket
Megkönnyítette a parlament a két ház keddi együttes ülésén a törvényhozók őrizetbe vételét a szenátorok és képviselők jogállásának módosításával.
Markó Attila ma ugyan jelezte, lemond képviselői mandátumáról, a lemondást még sem tudja tudomásul venni az erre szakosodott hivatal, mivel a lemondási nyilatkozat eredetije helyett másolatokat kaptak.
A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben tartását kérte a román parlamenttől a Legfelső Bírói Tanács (CSM), amely csütörtöki állásfoglalásában úgy értékelte: a törvényhozás több esetben hátráltatta vagy meg is akadályozta az igazságszolgáltatást.
Újrakezdte működését kedden a román alkotmánymódosítás előkészítésével megbízott parlamenti különbizottság. A testületben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Máté András frakcióvezető az MTI-nek elmondta: nem lát esély van arra, hogy a jelenlegi erőviszonyok között kialakuljon az alaptörvény módosításához szükséges kétharmados többség.
Elvesztette parlamenti mandátumát Petre Roman volt román miniszterelnök hétfőn, mivel a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapította róla, hogy megsértette az összeférhetetlenségi törvényt.
A decemberben hivatalba lépett Klaus Iohannis román államfő partneri viszonyt ígért a parlamentnek, ugyanakkor olyan magatartást kért a törvényhozóktól, amellyel hozzájárulnak a parlament hitelének helyreállításához.
Az amerikai szenátus hétfőn 50-36 arányban megszavazta, hogy lezárja a vitát az Egyesült Államok leendő budapesti és Buenos Aires-i nagykövetéről és várhatóan kedden, helyi idő szerint délelőtt voksol majd a két leendő misszióvezető kinevezésének megerősítéséről.
Navracsics Tibor magyar biztosjelölt lett a balliberális és magyarellenes európai politikai kurzus egyik áldozata, akiről az „illetékes” EP-képviselők „kiderítették”, hogy Jean-Claude Juncker leendő bizottsági elnök (kijelölt EU-kormányfő) nem a felkészültségnek és képességének megfelelő posztra jelölte. De ebből még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, erről szól az alábbi írás is, amely A színfalak mögött címmel jelent meg a Magyar Nemzetben.
Lovas Istvánt, a Magyar Nemzet volt brüsszeli tudósítóját kitiltották az Európai Parlament (EP) épületéből - erősítette meg szerdán a magyar médiában megjelent hírt az MTI érdeklődésére Marjory Van Den Broeke, az EP sajtóosztályának vezetője.
Ingyenessé tenné a Parlament látogatását a magyar állampolgárok számára a Jobbik, a külföldiektől viszont továbbra is pénzt kérne ugyanezért.
Traian Basescu román államelnök visszaküldte a bukaresti parlamentnek a nyugdíjjárulék csökkentéséről szóló törvényt - közölte szerdán a román elnöki hivatal.
A keddi dulakodás után szerdán ismét verekedéssel kezdődött az ukrán parlament plenáris ülése: a nacionalisták most a kommunistákkal csaptak össze.
Megválasztotta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az elkövetkező öt évre az Európai Bizottság elnökének.
A május végi választásokat követően megalakult kedd délelőtt a közvetlen választások bevezetése óta nyolcadik Európai Parlament (EP).
Nemzetközi és román környezetvédelmi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházás még nem bukott meg, hiszen a román bányatörvény módosítására irányuló több indítvány is még a parlament előtt van.
Május 25-én választják meg az európai parlamenti Bábel tornyát. Az előrejelzések szerint a jobb- és baloldali radikálisok komolyan növelhetik képviseletüket az EP-ben.
Röviddel az EP-választások előtt az eurószkeptikus pártok ellenlábasai igazi hajtóvadászatot indítottak azon politikusok ellen, akiket veszélyesnek tartanak a mostani brüsszeli hatóságok számára.
Helmut Schmidt volt német kancellár szerint az Európai Parlamentnek (EP) nagyobb hatalomra kell szert tennie a brüsszeli bürokráciával szemben, és ezt csak azzal érheti el, ha fellázad az Európai Bizottság ellen.
3,8 millió lejjel nőtt az év első két hónapjában a képviselők fizetése - derül ki a Képviselőház által közzétett adatokból.
Letették esküjüket az országgyűlési képviselők kedden a Ház alakuló ülésén, ezzel megalakult az új parlament. A képviselők a történelmi zászlók előtt tettek esküt.
Ma tartja alakuló ülését az április 6-i választás eredményeként létrejövő új Országgyűlés, amely a korábbinál kevesebb, 199 képviselővel kezdheti meg munkáját. Az ülésen Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor jelenlegi kormányfőt javasolja miniszterelnöknek, emellett megválaszthatják a parlamenti tisztségviselőket és létrehozhatják az új bizottsági struktúrát.
Egy később hamisnak bizonyult bombariadó okozott riadalmat a román parlament épületénél. A reggeli segélyvonalra érkező hívást követően a SRI emberei kutyákkal átvizsgálták az épületet, de nem találtak bombára utaló nyomot.
Zászlófelvonás és díszőrség lesz minden nap vasárnaptól a Parlament előtt, a feladatot a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége látja el - közölte közleményben a Honvédelmi Minisztérium.
Tájékoztatta az elszakított területeken élő magyar állampolgárokat az áprilisi országgyűlési választás időpontjáról és a választójog gyakorlásához szükséges tudnivalókról a Nemzeti Választási Iroda, az NVI összesen 320 ezer levelet küldött ki az érintetteknek.
A Kárpát-medencei családtalálkozót a Házasság hete programsorozat keretében szervezték meg a Parlamentben. Az MTVA-val együttműködésben rendezett találkozón a Kárpát-medence különböző részeiről érkezett - jórészt többgyermekes - családok az Országház díszlépcsőjén elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd népzenéket énekelve egy székely zászlóval vonultak be a Felsőházi ülésterembe.
Az INSCOP Research által az Adevărul megrendelésére készített egyik felmérés megmutatja, mi az ország lakosságának véleménye az alaptörvény módosításával kapcsolatosan.
Igencsak durva viták hangzottak el szerdán a román és bolgár munkavállalók szabad vándorlási jogáról az Európai Parlamentben. Míg egyesek a xenofóbia terjedését említettek, addig mások korlátozásokat vezettek volna be a vándorlással szemben.
Egyetlen alkalommal sem szólalt fel a parlamentben az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi (2012-es) választások óta tudható meg a Digi24 hírtelevízió által készített összeállításból.
Megalázó kitüntetésben részesült a parlament. A tényfeltáró újságírók nemzetközi szervezete a korrupció és a bűnözés úgymond támogatásáért ítélt idén díjat a román törvényhozásnak.
Egy korrupcióval gyanúsított képviselő, Gheorghe Coman konzervatív párti politikus előzetes letartóztatásba helyezését engedélyezte idei utolsó ülésén, pénteken a román parlament alsóháza.
Mintegy 40 Greenpeace-aktivista hatolt be csákányokkal felszerelkezve hétfőn a román parlament előtti gyepes részre, és a verespataki aranybánya-beruházás ellen tüntetett.
Petícióval fordult kedden az Európai Parlamenthez (EP) a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Szellemi Honvédelmi Mozgalom és a Székelyföldért Társaság annak érdekében, hogy az erdélyi magyar kisebbség egy egységes régióban élhessen Románia területén.
A román szenátus leszavazta a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet kedden, miután elfogadta az illetékes parlamenti különbizottság elutasító tartalmú jelentését.
Meghalt Bukarest leglátogatottabb látványosságának, a - jelenleg a parlament által használt - Nép Házának tervezője, Anca Petrescu - közölte csütörtökön a román sajtó.
Lekerült az EP petíciós bizottságának napirendjéről az a beadvány, amelyet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Gubík László nyújtott be, mert diszkriminatívnak ítélték a szlovák állampolgársági törvény módosítását.
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő beszélget Strasbourgban, az Európai Parlament októberi plenáris ülésének végén. A témák:
Az EMNP tiltakozása a kolozsvári reptér Avram Iancuról történő elnevezése ellen azt mutatja, hogy nem egy történelmi személyiség zavarja a magyar politikusokat, hanem maga az Egyesült Románia létezése, mert Avram Iancu pontosan az erdélyi románok azon harcának szimbolikus megfelelője, amit az önkényes magyar megszállás alóli felszabadulásukért folytattak.
Az elmúlt hónap bebizonyította, hogy a kormány nem fogja visszavonni Verespatak-törvénytervezetét. Így a döntést a parlamentnek kell meghoznia, ezért arra kérünk minden szenátort és parlamenti képviselőt: szavazatával utasítsa el a jogállami rendet és környezetünket egyaránt veszélyeztető törvénytervezetet.
Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke szerint a szlovák alkotmánybíróság befolyásolását és elbizonytalanítását célozza Jaroslav Paska szlovák európai parlamenti (EP-) képviselő állítása, hogy az Európai Parlament már nem folytat vizsgálatot Szlovákiával szemben a kettős állampolgárságról szóló jogszabály miatt.
Aláírta Áder János köztársasági elnök a múlt héten elfogadott földtörvényt. Az ellenzéki pártok nem rejtették véka alá véleményüket a tettel kapcsolatban.
Áder János szerdán bocsánatot kért a szerbiai parlamentben azokért a bűnökért, amelyeket a II. világháború során magyarok követtek el szerbek ellen.
Felemás a szerb parlament határozata, a semminél több, de nem jelenti a tények tisztázását és az ügy lezárását - mondta Botlik József történész, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány tiszteletbeli kuratóriumi elnöke.
A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elkezdődött a vita a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozat elfogadásáról - jelentette a szerb közszolgálati televízió honlapja.
Nem támogatja a román parlament, hogy Traian Basescu államfő ismét népszavazást írjon ki az egykamarás parlamentre való áttérésről és a törvényhozás létszámának 300 főre való korlátozásáról.
Gheorghe Iancu alkotmányjogi professzor, volt nép ügyvédje arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmánymódosítások többsége alkotmánysértő és nincs esélye annak, hogy a tervezet a jelenlegi formában megkapja az Alkotmánybíróság (CCR) támogatását.
A parlamenti alkotmánymódosító bizottság csütörtöki ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatára vonatkozó RMDSZ-es javaslatot – közölték a hírtelevíziók.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatja Traian Basescu államfő népszavazási kezdeményezését az egykamarás parlamentre való áttérésről.
Traian Băsescu államfő sarokba akarja szorítani a parlamentet, amelyet úgy akar rábírni az általa kiírt 2009-es népszavazás eredményének a módosítás előtt álló alaptörvénybe való beépítésére, hogy megismételtetné a referendumot.
A német szocialista képviselő parlamenti honlapján olvasható önéletrajzából kiderül, érettségi vizsga nélkül tölti be az Európai Parlament elnöki tisztét. Más forrásból úgy tudni, a 11. osztályból azért bocsátották el, mert kétszer megbukott.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Tőkés Lászlót küldené további öt évre az Európai Parlamentbe (EP), a volt püspök azonban kijelentette, hogy fáradtnak érzi magát, és nem menne. A párt szombati kongresszusáról szóló beszámolójában több erdélyi magyar lap is beszámolt hétfői számában arról, hogy Tőkés László, az EMNP védnöke, EP-képviselő a kongresszus szünetében tartott sajtótájékoztatón kijelentette, fáradtnak érzi magát, és nem vállalna újabb EP-mandátumot.
Lényegében az eddig ismert álláspontokat ismételték meg a felszólalók a magyarországi alkotmányos helyzetről tartott vitában szerdán délelőtt az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
Budapesten megtartott Hungarikumok és Nemzeti értékek a Parlamentben című konferencián Torockót mutatta be Király Melinda, az Erdélyi Magyar Néppárt Fehér megyei elnöke, torockói önkormányzati képviselő.
Teljesen alaptalannak nevezi a maszol.ro hírportál értesüléseit az Európai Néppártnak és a párt frakciójának szombati közleménye a dubrovniki kihelyezett pártvezetőségi ülésen tartott vacsorával kapcsolatban, amelyen állítólag a Fidesz esetleges kizárása is napirenden lett volna.
Egymásnak estek az ukrán képviselők. A kormánypárti Régiók Pártjának szónoka ugyanis oroszul mondta el beszédét, ami a nacionalista frakciónál kiverte a biztosítékot.
Ismét a székelyföldi autonómiáról volt szó a magyarországi parlamentben. Ezúttal Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetének vezetője intézett kérdést Németh Zsolthoz, a Külügyminisztérium államtitkárához.
A romániai alkotmánymódosításnak a 2009-es népszavazásból kell kiindulnia, amelyen a választók kifejezték óhajukat, hogy egykamarás és legfeljebb 300 tagú parlamentet akarnak - hangsúlyozta Traian Băsescu román államfő.
Impresszum