Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 15

200.000 euróban szabná meg több szociáldemokrata párti törvényhozó azt az összeghatárt, amely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés. Az erről szóló törvényjavaslatot december 18-án nyújtották be a parlamentbe. A tervezet azt is előírja, hogy a három évnél rövidebb időtartamú szabadságvesztést otthonában tölthetné le az elítélt.
A szakemberek steril tűvel, fecskendővel és tanácsadással segítenék a függőket.
A képviselőház 13 órás, éjszakába nyúló vita után cikkelyenként elfogadta szerdán a 2004/303-as, a bírák és ügyészek statútumáról szóló törvény módosítását célzó tervezetet. A tervezet egészét nem szavazták meg, ennek időpontjáról a házbizottság dönt.
A testnevelési órák számának növelésére és a motorikus képességek felmérésének kötelező érettségi tantárgyként való bevezetésére nyújtott be törvénytervezetet ötvenhárom parlamenti képviselő. A tanügyi és sporttevékenységeket szabályozó törvényeket módosító javaslatot a Szociáldemokrata Pártot (PSD), a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), valamint a nemzeti kisebbségeket képviselő törvényhozók írták alá, összesen 53-an.
A korrupcióellenes ügyészek szerint „tömbben" kellene elutasítani az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet, ugyanis nem konzultáltak ennek kapcsán a bírákkal és hatástanulmányt sem készítettek, így a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) negatívan kellene véleményeznie a tervezetet.
Valószínűleg leveszik a szenátus hétfői ülésének napirendjéről annak a törvénytervezetnek a megvitatását, amelynek értelmében a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét – közölte Şerban Nicolae, a PSD szenátusi frakcióvezetője.
Elutasította a bukaresti képviselőház szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvénytervezetet, amely elfogadása esetén ellehetetlenítette volna a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását, úgy a közintézményekben, mint az ország egész területén.
„D-típusú” átvilágítás bevezetése mellett döntött a Jobbik leendő kormányalakításuk esetére. Ez az eddiginél komolyabb külföldi- és belföldi nemzetbiztonsági átvilágításból, vagyonosodási-, valamint elmeorvosi vizsgálatból állna.
A tervezet szerint csak azokat a gyerekeket lehetne beíratni a különböző oktatási intézményekbe, akiknek a szülei gondoskodtak a gyerekek időbe történő beoltásáról, és ezt igazolni is tudják. A tervezet szerint vészhelyzetek esetére tartalékolnának is a különféle vakcinákból.
Lázár János szerint jogos az az aggodalom, hogy a külföldről támogatott civilek listázása nyomán a határon túli magyar szervezeteket is hasonló eljárásnak vethetik alá
Hat szenátor, Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László-Ödön, Novák Csaba-Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila és két képviselő, Ambrus Izabella-Ágnes, Márton Árpád-Francisc a büntetőtörvénykönyv módosítását javasolta március 8-án.
Alkotmányossági óvást terjesztett be Romániában 33 szenátor a dohányzást zárt közterületekről kitiltó, múlt héten elfogadott törvénytervezet ellen, amelynek hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására lett volna szükség.
A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő tanügyi törvénytervezetről indult közvita Romániában.
Elfogadta szerdán a szenátus a stoppolást is betiltó törvénytervezetet. E szerint 1000 és 5000 lej közötti pénzbírság szabható ki a szállítási engedély nélkül személyszállítást végző magán- vagy jogi személyekre.
Elfogadta keddi ülésén a kormány azt a törvénytervezetet, amely szerint 1000 és 5000 lej közötti pénzbírság szabható ki a szállítási engedély nélkül személyszállítást végző magán- vagy jogi személyekre - írja a Mediafax. A törvény így gyakorlatilag az autóstoppolást is megtiltja.
Impresszum