Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 36

A Németország nyugati tartományaira óránkénti 120-130 kilométeres sebességes széllökésekkel érkezett Friederike nevű viharfront súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott.
12 megye 18 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos erejű szél - közölte kedden a katasztrófavédelmi főfelügyelőség.
Újabb sárga jelzésű figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az erős szél miatt.
Újraindult a forgalom hétfő délben a 12C számú országúton Gyergyószentmiklós és Gyilkostó település, illetve a 13B országúton, Parajd és Gyergyóalfalu között – jelentette be Petres Sándor, Hargita megye alprefektusa.
Hat megyében, tizenkét településen szakadt meg az áramellátás, illetve váltak járhatatlanná útszakaszok a havazás és szélvihar miatt – közölte a belügyminisztérium.
Megszakadt az áramszolgáltatás Sikaszón és Libánban, mivel az erős szél fenyőfát döntött az elektromos huzalokra - közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem szóvivője, Alina Ciobotariu. Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között is lezárták az utat.
Ketten meghaltak, harminckilencen megsérültek az éjjel Lengyelország felett tomboló, Xavier nevű viharban, közel 840 ezer háztartás volt áram nélkül – közölték pénteken a lengyel hatóságok.
Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a református egyház közadakozást hirdetett – mondta Zila Gábor, a Református Kulturális és Közéleti Alapítvány titkárságvezetője szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
Adománygyűjtést hirdet a vasárnapi erdélyi vihar károsultjai javára a Magyarországi Református Egyház (MRE).(
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) összesített adatai szerint a vasárnapi vihar 15 megye (Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hunyad, Hargita, Iaşi, Kolozs, Krassó-Szörény, Maros, Máramaros, Szilágy, Suceava és Temes) 212 települését sújtotta.
Maros megye 11 településén közel 3000 előfizető maradt elektromos áram nélkül a vasárnap esti vihar következtében.
Nem lesz tanítás hétfőn a szamosújvári Ana Ipătescu Líceumban – nyilatkozta Liviu Pop oktatási miniszter.
Több tucat turista rekedt az aranyosfői jégbarlang környékén a vihar következtében. Az erős szél több fát döntött a közutakra – tájékoztattak a Fehér megyei katasztrófavédelmisek.
Rendkívül erős vihar csapott le vasárnap délután Temesvárra. A vihar következtében két személy életét vesztette. Buziásfürdőn is elhunyt két személy.
Hat ember életét vesztette és legalább ketten eltűntek a toszkánai Livornóra szombat éjszaka lesújtó viharban. A vasárnap is folytatódó rossz idő kritikus helyzetet teremtett Pisa városában és Rómában is.
Huszonnyolc Hargita megyei településen szűnt meg az áramellátás a vasárnap esti vihar miatt, a kidöntött fák ugyanis sok helyen leszakították az elektromos vezetékeket.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) vasárnap estétől kedd reggelig érvényes, fokozott légköri instabilitásra vonatkozó, sárga jelzésű riasztást adott ki az ország nyugati, északi és középső régiójára, valamint a hegyvidékre.
Az elmúlt 24 órában Románia 17 megyéjében 30 személy szenvedett sérülést az ítéletidő következtében.
Jelentős mennyiségű csapadékra és viharos erejű szélre vonatkozó, sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország nagy részére.
A Bihar megyei üdülőtelepülésen több mint egytucatnyian meg is sérültek.
Erős vihar söpört végig szerda délelőtt Székelyudvarhelyen és környékén.
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljes áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében. Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket, tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Beszterce-Naszód megye mellett Máramaros és Szatmár megyében is károkat okozta a villámlásoktól kísért záporok és heves széllökések.
Eddig nem látott, brutális vihar söpört végig Oroszország fővárosában. A hirtelen jött természeti csapás eddig tizenegy ember életét oltotta ki.
Több mint 2.000 Maros megyei háztartás áram nélkül maradt a hóvihar miatt, Marosvásárhelyen fákat döntött ki a szél, három autóban téve kárt. A megye 170 kilométernyi megyeiút-szakaszára nincs még hóeltakarításra és téli útkarbantartásra vonatkozó szerződés.
Viharossá válik az idő hétfő reggeltől az egész országban. Szerda reggelig villámlásoktól és heves széllökésektől kísért zivatarokra kell számítani – figyelmeztetett vasárnap a meteorológiai intézet.
Sárga viharjelzést bocsátottak ki a meteorológusok hétfő 10 órától kedd 10 óráig Erdély teljes területére és más megyékre is.
Vasárnap este Marosvécsen egy kétéves kislány életét vesztette, miután autójukra rázuhant egy vihar által kidöntött fa – írja a Transindex.
Sárga jelzésű figyelmeztetést bocsájtottak ki a meteorológusok Románia 12 megyéjére. Erdély következő területeit érinti: Szatmár, Bihar, Arad, Temes, Máramaros, Szilágy, Kolozs, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény.
Heves esőzésekkel és orkánszerű széllel kísért újabb viharzóna érte el szerdán Nagy-Britannia északi térségeit, amelyekben már az elmúlt hetek sorozatos viharai is súlyos károkat okoztak.
Tornádók és viharok pusztítanak az Egyesült Államok déli és középnyugati szövetségi államaiban. Az ítéletidőnek halálos áldozatai is vannak.
Horvátország lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg szerdán Kninben a Vihar hadművelet 20. évfordulójára rendezett központi állami ünnepség.
Egy kidőlő fa agyonnyomott egy autóst, és megbénult az ország közlekedése.
Romániában utakat mosott alá, hidakat sodort el a csütörtök hajnali felhőszakadás, a viharos szél több helyütt fákat döntött az útra az ország déli- délnyugati részén.
Az sarkvidéki hidegfront akár rekord alacsony hőmérsékletekkel nehezítheti meg a kanadaiak és amerikaiak életét. A hóviharok és drasztikus lehűlés eddig egy tucatnál is több ember életét követelte és tetemes károkat okozott. A java még hátravan.
Több megyére is sárga jelzés érvényes az erőteljes szél és hófúvások következtében. Az Országos Meteorológiai Adminisztráció előrejelzése szerint a sárga jelzés érvényben is marad szombat 11.00 órától vasárnap 8.00 óráig.
Impresszum