Kettős doktorképzésről írtak alá keretmegállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesei szerdán a hajdú-bihari megyeszékhelyen, számolt be az MTI.



Bartha Elek, a DE rektorhelyettese kiemelte: intézményük jelentős részt vállal közös nemzetpolitikai szempontból a Kárpát-medence egységes oktatási terének megvalósításában. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a BBTE-vel való szoros kapcsolat.

Elmondta, hogy a kolozsvári egyetem magyar tagozatán tanuló nyolcezer hallgató között jelentős számú magyarországi diák is van. A kettős doktorképzés egy újabb állomása az intézmények közötti együttműködésnek, hiszen a kolozsvári és a debreceni doktoranduszok is megkaphatják a doktori címet a jövőben.

Soós Anna, a kolozsvári egyetem rektorhelyettese rámutatott, hogy az egyetemen a magyar tagozat 21 karából 17 karon teljes egészében magyarul folyik az oktatás. A kettős doktorképzés lehetőséget nyújt arra, hogy mindkét oldalról igénybe vegyék a hallgatók a minőségi oktatást és kutatást. Varga Zsolt, a DE tudományos igazgatója szerint a mostani keretszerződés a második az egyetem gyakorlatában.

[Forrás: Krónika]
Impresszum