2016. május 14. / 11:06

Száz éve született Méhes György

1916. május 14-én született Méhes György Kossuth-díjas erdélyi író. Az ötvenes években elsősorban mese- és ifjúsági íróként vált híressé. „Aki gyermekkorában nem hallgatott, nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallotta.

Nagy Elek néven született Székelyudvarhelyen, ahol édesapja ügyvédként dolgozott. Tanulmányait a kolozsvári református gimnáziumban végezte. Az érettségit követően – apja kívánságára – az akkor már román tannyelvű kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, jóllehet a jogi pálya egyáltalán nem vonzotta. Ideje nagy részét az egyetem könyvtárában töltötte, ahol elsősorban színháztörténeti munkákat tanulmányozott. Az egyetem elvégzése után az Új Cimbora című lapnál dolgozott, majd 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként néhány hónapot Budapesten töltött. 1938 és 1944 között a Pásztortűz és a Keleti Újság munkatársa volt, eleinte színikritikái, később politikai publicisztikái, rövidebb humoros, szatirikus írásai is megjelentek.



A második világháború idején zászlós rangban a határvadászoknál szolgált. 1944 júliusában kötött házasságának köszönhette, hogy nem került a tűzvonalba, mert mire visszaérkezett a nősülési szabadságról, alakulatát már a frontra vezényelték. A háború alatti évek eseményeit az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című, önéletrajzi ihletésű regényében idézte fel. 1944 őszén Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség Világosság című lapjához hívta a kulturális rovat szerkesztőjének. 1948-tól a Falvak Dolgozó Népe című lap munkatársa, majd 1950-52-ben a Művelődési Útmutató műszaki szerkesztője volt. Ebben az időben pártonkívülisége miatt több támadás érte, a legkomolyabb a neve miatt: állítólag a kommunista író Nagy Istvánt zavarta a névrokonság, ezért Nagy Elekként nem publikálhatott. Egy matematikus-filozófus őse után így lett Méhes György. 1952-ben kilépett állásából, a társasági élettől visszavonult, szabadúszóként minden idejét az írásnak és családjának szentelte. Ekkor jelent meg első műve, a Verőfény című ifjúsági regénye.

Az ötvenes években elsősorban mese- és ifjúsági íróként vált híressé. „Aki gyermekkorában nem hallgatott, nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallotta. Sorra jelentek meg a gyermekeknek szóló munkái (Gyöngyharmat Palkó és más mesék, Kárpátok kincse, Szikra Ferkó, Gyémántacél, Virágvarázsló, Világhíres Miklós), amelyek, ha nagyon burkoltan és áttételesen is, de zsarnokellenes mesék voltak. A hatvanas évek elejétől visszatért régi nagy szerelméhez, a színházhoz. Első darabja, az Oroszlán a kastélyban című abszurd dráma csúfosan megbukott, de aztán 33 névtelen levél című vígjátékával egyértelmű sikert aratott. Sorra születtek drámái és komédiái, ezekben, mint meséiben is, a társadalmi feszültségek kimondására törekedett. Színműveit – a fajsúlyos és rejtett mondanivaló ellenére is – az úgynevezett polgári színdarabok közé sorolták, amelyet szűk tematika sé könnyedebb hangvétel jellemez. Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolyát 1977-ben publikálta, de nem aratott különösebb sikert. 1982-es Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című munkájára mint igényes memoárirodalomra már felfigyelt a közönség. 1986-os kisregényeit, köztük a Gina címűt, valamint az 1977-ben megjelent A kolozsvári milliomosok című regényét a kritika figyelemre sem méltatta.

Műveinek reneszánsza igazából csak a 20. század végén, azaz a rendszerváltás után kezdődött, a nagy mesélőkedvvel, olvasmányos stílusban megírt fordulatos történetek sorra jelentek meg, s nagy sikert arattak a honi olvasók körében. Ez részben annak is köszönhető, hogy milliomos vállalkozó fia, Nagy Elek jóvoltából jelentős népszerűsítő kampányban részesült mind az életmű, mind maga az író személye. 2002-ben Kossuth-díjjal is kitüntették „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartó erejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”, 2005-ben a bécsi Európai Akadémia díjával jutalmazták munkásságát, és ugyanebben az évben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.

Méhes György 2007. április 10-én halt meg Budapesten. 2014-ben posztumusz Lovagkereszttel (Ritterkreuz) tüntették ki. Az író Kossuth-díjának összegéből két irodalmi díjat is alapított, a Méhes György-nagydíjjal és a Méhes György-debütdíjjal az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alkotóit és fiatal tehetségeit ismerik el.

Impresszum