1046. június 27-én született Szent László magyar király (ur. 1077–1095), a középkori lovagi eszményt megtestesítő uralkodó, aki 18 éves országlása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés és a hadászat terén is.

A Győrben őrzött herma arcvonásain tükröződő földöntúli elragadtatás
A Győrben őrzött herma arcvonásain tükröződő földöntúli elragadtatás


,,Amikor a magyarok meghallották – olvassuk a gesztaírónál –, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.''

László még a Vazultól származó hercegek lengyelországi száműzetése idején született, a későbbi I. Béla király (ur. 1060 –1063) és Richeza hercegnő második gyermekeként. Családja csak András (ur. 1046-1060) trónra lépése után két esztendővel, 1048-ban tért haza Magyarországra. László fiatalkora apja és testvére hatalmi harcainak fényében alakult: 1057-ben – Bélával együtt – elismerte Salamon herceg – András fia – öröklési jogát, két évvel később aztán mégis apja pártjára állt a trónviszály során. I. Béla 1063-ban bekövetkező halála után testvérével, Gézával együtt Lengyelországba menekültek, majd II. Boleszláv király (ur. 1058 –1079) segítségével visszatértek és megegyeztek a trónt birtokló Salamonnal (ur. 1063 –1074). Géza és László a kompromisszum eredményeként dukátust – az ország területének egyharmadát – kapott a fiatal királytól.

Béla fiai az első években számos alkalommal nyújtottak segítséget a királynak a kunok, besenyők és a bizánciak ellen folytatott háborúk során, az 1068-as, Kerlés mellett vívott ütközet nyomán született meg például a legenda László és a kun vitéz párviadaláról. Salamon király azonban később – tanácsadói befolyására – Gézáék ellen fordult, és többször is életükre tört, ami újabb belharcokhoz vezetett. László bátyja mellé állt a trónért vívott küzdelemben, és az 1074-es háború során döntő szerepet vitt a győztes mogyoródi ütközetben. A csata után Salamon elmenekült, és Géza (ur. 1074 –1077) hároméves uralma következett, az ő halálát követően pedig az ország főnemesei és VII. Gergely pápa javaslatára 1077-ben Lászlót koronázták Magyarország királyává.

Szent László megkoronázása a Képes Krónikában
Szent László megkoronázása a Képes Krónikában


Az új uralkodó állítólag nem vágyott a trónra, hanem – a krónika szavai szerint – az „égi dicsőségre” pályázott, de hosszas rábeszélésére végül elfogadta a koronát. Regnálása első időszakát aztán a Salamon ellen folytatott küzdelem határozta meg, aki – IV. Henrik német-római császár (ur. 1056 –1106) támogatásával – kezdetben Moson környékén rendezkedett be. László helyzetét nehezítette, hogy a hatalomra áhítozó Salamon felajánlotta hűbérül Magyarországot a császárnak, tehát Henrik támadása állandó veszélyként fenyegetett. A regnáló király mozgásterét ez a körülmény döntő módon határozta meg, hiszen csakis a császár ellen formálódó szövetséghez csatlakozhatott: bár nem értett egyet VII. Gergely egyházi reformjaival, és annak világi főségét hirdető ideológiájával, a pápaság mellé állt a kibontakozó invesztitúraharcban, miközben Henrik ellenlábasának, Rudolf trónkövetelőnek a lányát, Adelhaidot vette feleségül. A hercegnőtől később három leánygyermeke született, akik közül egyedül II. János bizánci császár későbbi feleségét – a Bizáncban szentté avatott – Piroska hercegnőt ismerjük név szerint.

Időközben aztán Salamon a Kárpátoktól keletre élő kunoknál és besenyőknél keresett támogatást László ellen, mígnem egy bizánci rablóhadjárat során feltehetően életét vesztette. Riválisának halálával a király rengeteg kötöttségtől megszabadult, és végre önálló külpolitikát folytathatott: utolsó éveit ennek megfelelően a dél felé irányuló terjeszkedés jellemezte. Zvoinimir horvát király (ur. 1076 –1089) özvegyének kérésére 1091-ben bevonult a Szávától délre fekvő Horvátországba, majd többször folytatott – eredménytelen – hadjáratot Bizánc ellen,  Moesia tartomány meghódítására. Élete végén László állítólag a keresztes hadjárat gondolatának egyik legfőbb támogatója lett, ám annak megindulását – az 1096-os évet – már nem érte meg: utolsó háborúját rokona, Konrád morva herceg pártján vívta Csehország fejedelme ellen, ennek során szerzett betegsége vette el aztán életét, 1095. július 29-én.

Bár László volt az első magyar király, aki hódító külpolitikát folytatott, uralkodása során nem csak hadvezéri érdemeket szerzett: három törvénykönyvet is megalkotott, melyek egyrészt a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, másrészt a tulajdon védelmére törekedtek. Szent László legendásan szigorú törvényei híven mutatják be a 11. század végi magyar társadalom helyzetét, ahol az anyagi szempontok szerinti rétegződés már lassan végbement, így a magántulajdon tisztelete rendkívül fontossá vált. Éppen ezért László korában drákói szigorral büntették a lopást: a tetten ért tolvajra akasztás várt, miközben olyan kis tételek eltulajdonításáért, mint egy liba, vagy egy tyúk értéke is csonkítás, az orr, a fül vagy a kéz levágása járt. Még a templomba menekülő bűnös is szeme világával fizetett tettéért, tehát a tulajdon elleni bűncselekmények nagyobb súllyal estek latba, mint mondjuk a nemi erőszak vagy akár a gyilkosság.



E szigor oka vélhetően az esetek gyakoriságában rejlett, és Kálmán későbbi, enyhébb törvényei fényében kimondhatjuk, hogy a szent király kemény fellépése eredményre vezetett. László törvényeiből másfelől azt láthatjuk, hogy a kereszténység helyzete még korántsem volt stabil, máskülönben az 1092-es szabolcsi zsinaton hozott híres törvény, mely megtiltotta a kutaknál, fáknál történő áldozatokat, szükségtelen lett volna. Az egyházat érintő törvények emellett szabályozták a tized szedését, rendelkeztek a külföldről érkező klerikusokról, az ünnepekről, valamint a zsidók és az iszlám hitűek – az ún. böszörmények – helyzetéről is.

Szent László uralkodása során egyszerre lépett fel a keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezőjeként: hogy a görögkeleti egyház pozícióit visszaszorítsa, megalapította a zágrábi püspökséget, a kalocsai érsekség központját pedig Bácsba helyezte át. Közben számos szent helyet alapított, melyek közül leghíresebb a Berettyó melletti Szentjobb, valamint a somogyvári Szent Egyed-apátság voltak. Szintén kettős – nemzeti és vallási – célt szolgált az 1083-as szentavatási procedúra is, mely során László I. István mellett Imre herceget, Gellért püspököt, és a Zobor-hegyi remetéket, Andrást és Benedeket is kanonizáltatta. Máig vita zajlik arról, hogy Róma hozzájárult -e a szentté avatásokhoz, melyekkel a király egyfelől népe vallásos érzését akarta növelni, másfelől pedig jelezni akarta az ország hűbéri alávetésére törekvő császárnak, hogy Magyarország – szentjei révén is – önálló tagja a keresztény Európa családjának. Ugyanezt sugallja egyébként a László korában megírt nagyobbik István-legenda is, mely a koronaküldés történetét úgy meséli el, hogy azzal egyszerre gátolja meg a császárság és a pápaság hatalmi ambícióit.

László uralkodása páratlan teljesítménye ellenére mindössze 18 esztendeig tartott, és már 1095-ben, ötvenedik életéve előtt véget ért. A köztiszteletben álló királyt Somogyváron, majd 1113 körül Váradon helyezték végső nyugalomra, sírja utóbb számos csoda színhelye és zarándokhely lett. 1192-ben III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avatta neves elődjét, ereklyéinek pedig hermát készíttetett, melynek utódja ma Győrben található meg. Szent László halála után elsősorban törvényeivel, pogányok elleni hőstetteivel, hatalmas testi erejével és erényeivel maradt meg a magyarság tudatában. Kanonizációja után harcos szentként emlékeztek meg róla, kultusza a lovagi eszmény Anjou-kori hódításával pedig tovább árnyalta alakját. Mind a mai napig egyik legjelentősebb királyunkként tartjuk őt számon, emlékét számos szobor és intézménynév őrzi.

[A rubicon.hu nyomán]
Címkék: Szent László
Impresszum