A felvidéki Nemeshodos településen is kedvet kaptak egy Horthy Miklós-szobor állításához, de úgy tűnik, erre mégsem kerülhet sor.

A tervezett szoborállítás plakátja
A tervezett szoborállítás plakátja


A felvidéki ujszo.com írta meg pár nappal ezelőtt, hogy az elmúlt néhány hónap magyarországi szoborállítási hulláma után hamarosan felavathatják Horthy Miklós első szlovákiai szobrát is, méghozzá a Dunaszerdahelyi járásbeli Nemeshodoson, a helyi református templom kertjében.

Azt már akkor lehetett tudni, hogy a község polgármestere, Balódi László nem támogatta az ötletet. Azóta viszont az is kiderült, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége elhatárolódik a szoborállítás szándékától, és levélben szólította fel a Nemeshodosi Gyülekezetet és Presbitériumát arra, hogy korábbi döntésüket átértékelve Horthy Miklós szobrának felállítását ne valósítsák meg.

A gyülekezet lelkésze, Kis-Csáji Julianna egyébként nem akart nagy ügyet a szoborállításból, szerinte Horthy személye még csak nem is megosztó. Úgy tűnik azonban, hogy mégis politika lett az ügyből, és az egyház kihátrált a szoborállítás mögül. A rendezvényen Ifj. Hegedűs Loránt budapesti lelkész is megjelent volna, a mellszobrot a Horthy Miklós Társaság adományozta a felvidéki református magyaroknak.

[Forrás: Újszó.com]
Impresszum