Jelenleg nem menedékkeresés zajlik, hanem a gazdaságilag legvonzóbb ország kiválasztása, ezért van szükség a hétfőn bejelentett, meghatározott időre szóló menekültstátusra – jelentette ki az osztrák belügyminiszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádió kedd reggeli műsorában.



Johanna Mikl-Leitner ugyanakkor leszögezte: aki nincs biztonságban és menedéket keres, az továbbra is védelmet találhat Ausztriában. Az osztrák belügyminisztérium által kidolgozott terv szerint a meghatározott időre szóló menekültstátust az eddigi öt év helyett legfeljebb három évig biztosítanák. Ha ezek után már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, kiutasíthatják a kérelmezőket az országból, ha viszont igen, akkor még további két évig meghosszabbíthatják a menekültstátus érvényességét. Ha ezek után sem javul a menekült anyaországában a helyzet, a státust határozatlan időre biztosítanák.

Az osztrák kormány szerint a korlátozott időre szóló menekültstátus jelzés Ausztria polgárainak, hogy a kormány komolyan veszi a helyzetet. Azzal azonban nem számolnak, hogy a menekültügyi eljárás szigorítása befolyásolja majd az országba érkezők létszámát.

Werner Faymann kancellár kedden kijelentette: ha valamelyik uniós állam nem akar részt venni a menekültek Európán belüli elosztásában, vagy kevés menekültet akar befogadni, akkor annak pénzügyi következményekkel kell járnia. A szociáldemokrata politikus ezzel az uniós támogatás csökkentésének lehetőségére utalt.

[MTI]
Impresszum