Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint „működési zavarok” vannak az Európai Unióban, az EU két alapító szerződését felül kellene vizsgálni a migrációs hullám és a terrorizmus jelentette kihívások miatt.



Tóth Norbert az M1 aktuális csatorna műsorában szerda este azt mondta: szerinte ez a felülvizsgálat szakmailag indokolt lenne, politikailag viszont más a helyzet, ugyanis a tagállamok egy része „nagyon fél" minden szerződésmódosítástól.

Többször látható volt ugyanis – tette hozzá magyarázatként –, hogy ha ezekről a módosításokról népszavazásokat tartanak egy adott tagállamban, akkor a referendumok elbukhatnak. Azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britanniában felmérések szerint a szavazópolgárok csaknem fele a kilépést támogatná az EU-ból, Tóth Norbert úgy válaszolt: nyilvánvaló, hogy Nagy-Britannia
„komoly zsarolási potenciállal rendelkezik”, nagy tagállam, jelentős gazdasági erővel.

Ugyanakkor látni kell, hogy Nagy-Britannia nincs könnyű helyzetben, mert komoly regionális különbségek vannak a kilépés támogatásának vagy elutasításának kérdésében: Skóciában és Észak-Írországban a lakosság többsége támogatja az európai uniós integrációt, ezért ha a népszavazás eredményeként az ország távozna az unióból, az politikai válságot okozhat, felerősödhetnek a skót elszakadási törekvések és Észak-Írország
„befagyott konfliktusa kiolvadhat” – mondta.

[MTI]
Impresszum