Nyilatkozatban fejezte ki pénteken a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vasárnapi demonstrációjának támogatását a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ).



A magyar kisebbségek egyre kritikusabb helyzetére lehet ugyan különböző gyógymódokat javasolni, de senki sem lehet közömbös az asszimiláció tragikus méreteivel szemben - írta a MTI-hez is eljuttatott, a szövetség elnöksége nevében megfogalmazott állásfoglalásban Deák Ernő, a NYEOMSZSZ elnöke. "A végcélt, a belső területi önrendelkezést egy nyelven és egy hangon kell követelnünk" - hangsúlyozta.

A 14 európai tagszervezetből álló ernyőszervezet nyilatkozata kiemeli, hogy a kisebbségi autonómia nem sérti egyik többségi nép érdekeit sem, sőt a feszültségek megszüntetésével helyreállna a mindegyik oldalról áhított bizalom, ami nélkül nem közelíthetőek egymáshoz az álláspontok.

A NYEOMSZSZ "bátorító, baráti kéznyújtását" az SZNT-nek az is kifejezi, hogy Nyugat-Európa több országában a marosvásárhelyi tüntetéssel egyidejűleg a szövetség tagszervezetei is hasonló megmozdulásokat szerveznek a román nagykövetségek, konzulátusok előtt - írták.

Európa és Észak-Amerika számos nagyvárosában tartanak demonstrációkat a román külképviseletek előtt vasárnap, a székely szabadság napjának elnevezett marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan - közölte csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva Izsák Balázs, a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke. Tájékoztatása szerint Magyarországon Budapesten, Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben, az amerikai földrészen pedig New Yorkban, Los Angelesben, valamint Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok. (Forrás: MTI)
Impresszum