Soros György a The New York Review of Books-ban mondta meg, mi lenne a helyes stratégia az európai migránsválság megoldására.



Véleménye szerint évi 500 ezer bevándorlót el tud helyezni a kontinens, és így a valódi menedékkérőket, akik szerinte jelenleg kilátástalan helyzetben vannak, nem kellene visszafordítani. Ehhez azonban a pénzember véleménye szerint évi 30 milliárd eurós ráfordításra lenne szükség. 
Soros meg is mondja, hogyan kellene ezt az összeget előteremteni. Az EU-nak külön adókat kellene bevezetnie (pl: benzin, vízum stb.), valamint az egyes országoknak kötvényeket kellene kibocsátaniuk, és a meglévő európai mentőalapot az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmust (EFSF) és fizetésimérleg-támogatási programot is igénybe kellene venni a válság megoldására – fogalmaz írásában a tőzsdespekuláns.

Korábban Soros már közzétett egy hat pontból álló javaslatcsomagot, amelyben azt javasolta, hogy a migránsokat az első két évben fejenként 15 ezer euróval kell támogatni. Ehhez az unió hosszú lejáratú kötvényeket bocsáthatna ki, az így elköltött összeg – állítása szerint – az európai gazdaságnak is lendületet adna. Soros most a kontinens sorsáért aggódva, Európa védelmezőjeként próbál feltűnni, miközben korábban számos alkalommal sürgette, hogy Európa nyissa meg kapuit a migránsok előtt. Sőt be is bizonyosodott, hogy tevékeny része volt a bevándorlásban, hiszen a migránsok által használt kézikönyveket, útmutatókat, térképeket a Soros György érdekeltségébe tartozó Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation) nevű globalista „demokrácia-exportőr” (egyesek szerint kémszervezet) nyomtatta és terjesztette.

Áporodott biznisz illat lengi körül a régi-új Soros-javaslatot. Hiszen a magántőke bevonásában, a kötvénykibocsátásban, hitelezésben és az adóemelésben csupán egy közös pont van. Ez pedig nem más, mint a pénz. Természetesen az európai polgárok zsebéből az övébe – fogalmaz a magyarországi sajtó.

Impresszum