Tovább tart az invázió Európa ellen, és ez így is marad, ha a politika nem változtat – mondta Földi László. A titkosszolgálati szakértő úgy látja, még mindig nem zárták le a terroristák utánpótlási útvonalait.



Földi László szerint most tízből hét-nyolc esetben sikerül megelőzni a terrortámadásokat. Ez egy „maximum aránynak” számít, s jó lenne ha tartani lehetne ezt. A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, az, hogy most nincsenek „események”, azt is mutatja, a párizsi és a brüsszeli merényletek után a rendvédelem “észbe kapott”, sokkal jobb az információcsere, az együttműködés. Ugyanakkor – jegyezte meg – a biztonság jelenleg mindent megelőz, a gazdasági, szociális ügyeket is.

Az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában kiemelte, hogy „az utánpótlást” nem sikerült elvágni, a migránsinvázió tart, továbbra is megszámolhatatlanul jönnek azok, akik beállhatnak a sorba, hogy merényleteket kövessenek el, „cirkuszt” akarnak.

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) terrorfenyegetése alapján azt mondta: egy nem szokványos háború zajlik, így azt nem lehet kiszámítani. Vannak olyan forgatókönyvek, amelyek szerint az Eb alatt a terroristák arra várnak, hogy a rendvédelem kimerüljön, az emberek félelemérzete, ébersége csökkenjen.

[Híradó.hu]
Impresszum