Terrorfenyegetés miatt megszakították péntek este a németországi Rock am Ring szabadtéri fesztivált. A német rendőrség két fesztiválszervezőt állított elő az üggyel összefüggésben.



Az ország nyugati részén, Bonn térségében fekvő Nürburgring pályán pénteken kezdődött zenei fesztivál szervezőinek közleménye szerint a rendőrség elővigyázatosságból rendelte el a rendezvény megszakítását, és átkutatták a helyszínt.

A rendőrség előállított két embert, német lapértesülések szerint mindketten a fesztiválszervezők alvállalkozói, és egy gyanús tárgyat csempésztek be a rendezvény helyszínére. Mindkettejüket kihallgatták, és egyes értesülések szerint legalább az egyiküket őrizetbe helyezték iszlamistákkal fenntartott állítólagos kapcsolata miatt.

A sajtóinformációk helytállóságát hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

[Forrás: MTI]
Impresszum