Szolgálatba állt a világ legmodernebb anyahajója. A nukleáris meghajtású Gerald R. Ford repülőgép-hordozó teljesen új tervezésű, és új osztályt is képvisel. Megépítése 13 milliárd dollárba került.



A Gerard R. Ford nemcsak új anyahajó, de az anyahajók vadonatúj osztálya is egyben. Az Egyesült Államok jelenleg szolgálatban lévő összes repülőgép-hordozója az úgynevezett Nimitz osztályba tartozik, amely már ötvenéves konstrukciónak számít, ezeket az elöregedett szerkezeteket fogja majd a Gerard Ford és az azt követő többi anyahajó leváltani.

A virginiai Norfolk haditengerészeti kikötőjében tartott ceremónián Donald Trump méltatta a 13 milliárd dollárba kerülő hordozó képességeit.


„Ez a hajó olyan elrettentő erővel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen a tűzvonalban harcolnunk. Ez a hajó arra is biztosítékot ad, hogy ha bekövetkezik a harc, az csak egyféleképpen érhet véget: mi győzünk, mi győzünk, mi győzünk. Mi sosem veszítünk, csak győzünk” – hangoztatta az amerikai elnök.

Donald Trump elődjét, Barack Obamát azzal vádolta, hogy hol növelte, hol csökkentette a hadsereg költségvetését, és ez a kiszámíthatatlanság elbizonytalanította a védelmi erőket. Ez nem jövőre, de már idén is másképpen lesz – mondta Trump, aki 20 milliárd dolláros költségvetés-kiegészítést kért a kongresszustól 2017-re. 620 milliárd dolláros védelmi költségvetésével az Egyesült Államok a globális katonai kiadások majd felét adja.

[Forrás: hirtv.hu]
Impresszum