Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben közölte, hogy az amerikai hadseregben ezentúl sehol, semmilyen poszton és rangban nem szolgálhatnak transzneműek.



Az elnök az amerikai hadsereg vezetőivel folytatott konzultációra hivatkozva jelentette be döntését, amelyet szerinte a Pentagon támogatásáról biztosított.  Értesülések szerint ugyanakkor  a védelmi minisztériumot meglepte és váratlanul érte a bejelentés

Jeff Davis, a Pentagon szóvivője  ugyanakkor később úgy fogalmazott, hogy a minsiztréium közeljövőben áttekinti és újrafogalmazza a hadsereg működését szabályozó irányelveket.

„Szorosan együttműködünk a Fehér Házzal a főparancsnok által a hadseregben szolgáló transzneműeket érintő új irányelvek kidolgozásában" – fogalmazott Davis szóvivő. 

Ő biztosan nem örül a hírnek
Ő biztosan nem örül a hírnek


Donald Trump lépése teljes szembefordulás az Obama-kormányzat tavaly foganatosított politikájával. Tavaly júniusban Ashton Carter, akkori védelmi miniszter - a Rand Corporation közpolitikai kutatóintézet adataira hivatkozva, miszerint már mintegy négyezer transznemű szolgál a hadsereg soraiban - engedélyezte a transzneműek szolgálatát. James Mattis, a Trump-adminisztráció védelmi minisztere azonban már a múlt hónapban jelezte, hogy változás várható ez ügyben. 

Elemzők - köztük a Politico című lap elemzője is - arra hívják fel a figyelmet, hogy az amerikai elnöknek nem ez az első olyan lépése, amelyet ellenzői a transzneműek lehetőségeinek szűkítéseként értékelnek. Februárban például visszavonta elődje, Barack Obama elnöki rendeletét, amellyel lehetővé tette, hogy általános és középiskolások az oktatási intézményekben ne a biológiai, hanem a választott nemük szerinti mosdókat látogathassák.

[Forrás: MTI]
Impresszum