Mindössze négy utas számára volt hivatalosan hely azon a 17 méter hosszúságú, török zászló alatt közlekedő sétahajón, amelyen összezsúfolódva 69 illegális bevándorló érkezett a Fekete-tengeren keresztül vasárnap Romániába – derült ki román legfőbb ügyészség csütörtöki közleményéből.



A vádhatóság őrizetbe vette a két férfit – egy bolgár és ciprusi állampolgárt –, akik a hajót Törökországból a román felségvizekre vezették, és előzetes letartóztatásukat kérte a konstancai törvényszéktől.

A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere (SCOMAR) tíz mérföldnyi távolságból észlelte vasárnap reggel a román partok felé közeledő hajót. Mivel a hatóságok azt gyanították, hogy illegális bevándorlók lehetnek rajta, a parti őrség egyik egysége elfogta és a mangaliai kikötőbe vezette a bolgár és ciprusi férfi által vezetett kisméretű sétahajót, amelyen ténylegesen  69 iraki állampolgár (30 férfi, 10 nő és 29 kiskorú)  tartózkodott. 

A vizsgálat során kiderült: a két gyanúsított egyike sem rendelkezik tengerész-jogosítvánnyal, a hajó pedig az alapvető biztonsági feltételeknek sem tett eleget. A két férfit embercsempészéssel, határsértéssel, engedély nélküli hajózással, és az utasok veszélyeztetésével gyanúsítják.

Az ügyészségi közlemény szerint az iraki bevándorlókat a román bevándorlási ügynökség befogadó központjaiban helyezték el.

[MTI]
Impresszum