Románia egyesülése Moldova Köztársasággal már nem valósítható meg és nem is igazán kívánatos dolog - Így elemezte a kérdést a Ziare.com számára Octavian Milewski, a posztszovjet térségre szakosodott politológus, jelenleg a Fekete-tengeri és Kaszpi-tengeri Nemzetközi Együttműködési és Partnerségi Alap tervkoordinátra.



Kifejtette: a moldovaiaknak csak 15 százaléka szeretné, Románia pedig nem engedhetné meg magának azt az óriási számlát, amit Európa legszegényebb államának átvétele jelentene. Ezen kívül az egyesülés revizionista állami értelmezéseket generálna egyes szomszédoknál és geopolitikai gondokat okozna nekünk.

A közigazgatási-normarendszeri, adóügyi és infrastrukturális egységesítés ára, a legderűlátóbb változatban is, legalább 20 milliárd euró lenne. Ezen kívül nagyon nehéz megjósolni az EU reakcióját. Az egyesülés nem hozná magával automatikusan Moldova K. integrációját is: „Vajon el tudjuk-e azt képzelni, hogy az EU-államok mind a 28 főváros ratifikálna egy ilyen egyesülési stratégiát, vagy lépést? Az egyesülés és az integráció alapvetően nem szinonimák”.

Octavian Milewski arra figyelmeztet, hogy Moldova K. lakosságának többsége EU-integrációt akar és csak 15 százalék támogatja az egyesülést. Az egyesülés témájának erőltetése pedig elidegenedéshez vezethetne, nem pedig közeledéshez.

Újra elkezdtek sokat beszélni Románia és Moldova Köztársaság egyesüléséről. Bukaresten e témában még egy menetelést is szerveztek. Ön szerint, megvalósítható ez a terv?

Nem hiszek ennek a feltételezett tervnek a megvalósíthatóságában és egyre több kérdőjel van bennem azzal kapcsolatosan, hogy közép-, vagy hosszú távon kívánatos-e. Nem szeretnék elvből az egyesülés ellen foglalni állást, a legkisebb kétely sincs bennem, hogy a két román állam egy szép napon komoly vitát folytathatnak majd erről a lényeges kérdésről.

De az világos, hogy egy következő évtizedekben megvalósuló feltételezett egyesüléssel, Románia területileg-demográfiailag nem is járna túl jól. Revizionista állami értelmezéseket generálna egyes szomszédai körében, virágzóbb sem lenne, Moldova ugyanis Európa legszegényebb országa és nagyobb biztonságban sem, mert gyakorlatilag kezelhetetlen geopolitikai gondokat importálna.

Miért nem voltak a 90-es évek elején, vagy később ilyen lépések? Mi változott időközben?


Az október 20-i egyesülési menetelés nagyjából 5.000 tüntetője nem tűnnek egyébnek, mint fiatalok, zömmel beszarábiaiak tömegének, akik az egyesülés tematikájában találták meg a fő mentőmechanizmusukat, amin keresztül becsatornázhatják a saját társadalmi frusztrációikat. Könnyen megfigyelhető, hogy ezek a fiatalok valóban őszinte, de anakronisztikus érzelmeket mutatnak. Miért? Az egyik lehetséges válasz a besszarábiaiak megkésett nemzettudata lehetne, egy másik magyarázat pedig a Romániában kapott nevelés.

Ezeknek a fiataloknak a többsége annak a nevelésnek a gyümölcsei, amit a román középiskolákban és egyetemeken kaptak, melyek az egyesülés aktusát a nemzeti misztifikáció fő eseményeként oktatnak. Fontos részlet az, hogy minél magasabbra kerülnek ezek a fiatalok a társadalmi ranglétrán, annál kevésbé hajlanak az egyesülésre, sokkal inkább az olyan pragmatikus elképzelések motiválják őket, mint a két román állam.

Miután szocializálódtak a becsületes és igaz románokat létrehozó történelemkönyvekkel és intézményes oktatással, a romániai fiatal besszarábiaiaknak lehetőségük van összevetni az így kialakított hipotéziseket és ideálokat a romániai mindennapok valóságával, ami, szigorúan az egyesülés tematikáját tekintve, egyáltalán nem lelkes. Tehát a társadalmon belüli előrehaladással legtöbbjük számára az egyesülés másodlagos témává válik.

Ha, mondjuk, tíz év múlva megpróbálnák pontosan ugyanazokat utcára hívni, akik részt vettek az Egyesülés Menetelésén, akkor azt hiszem, a jelenléti ívet nem írná alá több mint 10 százalékuk.

Van egy új párt is, a Népi Mozgalom, amely stratégiai céljaként határozta meg ezt az egyesülést.


Nem nevezném az egész pártot az unionizmus hirdetőjének, mint inkább csak az egyik vezetőjét (Eugen Tomac). Ő egy érdekes eset, némileg különbözik a besszarábiaiak fentebbi leírásától. Abban különbözik, hogy ez a vezető mantrájává változtatta az egyesülést, ami alapján létrehozott magának és kiterjesztett egy intézményi infrastruktúrát. A fő cél nyilvánvalóan az egyesülés üzenetének választási erőforrása, a választásokon megszerzett politikai legitimitás erőforrása.

De megfeledkeznek arról, hogy az általa gondozott politikai legitimitás azoktól a besszarábiaiaktól származik, akik magában, Romániában élnek és így aztán másképp alakítják ki választási preferenciáikat. Ide lehet sorolni még az ukrajnai és szerbiai románok sorsa iránti konjukturális érdeklődést is, de a választási haszon nyilvánvaló hátrányokkal jár, ezért aztán ezt a két szegmenst visszafogottabban kezelik.

Mégis hiba lenne azt mondanunk, hogy az unió iránt az utóbbi években tapasztalható érdeklődés kizárólag ennek a fiatal politikusnak köszönhető. Vannak a Romániában élő besszarábiai fiataloknak egyesületeik, melyeket a múltban, vagy jelenleg is többek között a Külhoni Románok Főosztálya finanszíroz, valamikor még ennek a pártvezetőnek a vezetése alatt is. Vannak más nem kormányzati szervezetek is, melyek közvetlenül, vagy közvetve hirdetik az egyesülést, még külföldi finanszírozási forrásokkal is rendelkezve.

Vannak olyan egyetemi, vagy kutatási központok, melyek egy kizárólagos, zérus összegű, etnocentrikus, vagy akár geopolitizációs és mondhatnám reakciós logikán alapuló egyesüléspárti diskurzust hirdetnek. Ebben a kontextusban fel kell tenni a szónoki kérdést, hogy az állítólagos uniópárti terv, ahogy azt az unionista vezetők megfogalmazzák, milyen mértékben alapul őszinte érzelmeken és milyen mértékben egy hideg fejjel kiszámított opportunizmuson? Ez nyitott kérdés marad, amire az előrelátható jövőben kell majd válaszolni.

Az NSZK egyesülés az NDK-vel modell lehet Románia és Moldova számára?


Nem szerencsés az NSZK-s és NDK-s analógia és sajnos ezt gyakran hangoztatják a romániai körökben. Egy kis történelemmel kezdeném. Mindenekelőtt, a két Németország 30 évig volt elszakítva egymástól. Moldova K. jelenlegi területén belüli Besszarábia esetében legalább 154 évnyi közvetlen orosz, vagy szovjet közigazgatásról beszélünk.

Másodsorban, történelmileg, az NDK a németek több mint 1.000 éves történelmében egy fontos területet képviselt. A ma Moldova K.-nek nevezett terület esetében egy viszonylag periférikus, bár azért nem lényegtelen vlach, majd később román területről beszélünk.

Besszarábia még a világháborúk közötti időszakban is periféria volt, melyet Bukarest főváros 1940-ben, a Szovjetunió ultimátumára közismert gyorsasággal adott fel. Láthatja például, hogyan cselekedett Finnország egy hasonló ultimátumra az 1940-es téli háború alatt.

Harmadsorban, a két Németország egyesülésének kontextusa teljes mértékben rendkívüli az akkori szuperhatalmak, de a nagy európai hatalmak, különösen Franciaország és Nagy-Britannia közötti tárgyalások tekintetében. Valójában a hidegháború lezárásának egyik lényegi feltétele Németország újraegyesítése volt. A mi esetünkben, ezt sajnálattal kell mondanom, nem tudom elképzelni azt a kontextust, amiben az EU az AEÁ-val és Oroszországgal együtt egy asztalnál ülnek és Románia és Moldova K. egyesülése szerepel a napirenden.

Végül mindnyájan ismerjük a két Németország egyesülésének költségeit, mely költségeket attól a 40 milliárdtól kezdték számolni, amit bizonyos nagyon olcsó hitelek, vagy kölcsönök formájában fizettek 1991-ben a Szovjetuniónak. Az NSZK utólag két évtized alatt több százmilliárd márkát, vagy eurót fektetett be a volt NDK-ba. Visszatérve a mi esetünkhöz, keserűséggel kell megállapítanunk, hogy Románia nehezen tudja teljesíteni azt az ígéretét is, hogy 2014-ig évente 25 millió eurót fizet ki a fejlesztési segélyként megígért 100 millióból. Románia 3 év alatt csak 17 milliót tudott kifizetni.

Felmerül a kérdés, Romániának milyen gazdasági eszközökkel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen felhozni Moldova K.-t legalább a jelenlegi Románia egyes közepesen fejlett régióinak szintjére? 2007-ben megjelentettek egy cikket, amiben néhány vázlatos számítást végeztek a Moldova K.-val történő egyesülésre vonatkozóan, a derűlátó forgatókönyv pedig legalább 20 milliárd euróra becsülte a közigazgatási-normarendszeri, adóügyi és (tágan vett) infrastrukturális egységesítés költségét. Nos, mit mondanak, akarjuk az egyesülést?

Mégis a német világból származik az a példa, amin el kellene gondolkodnunk. A németek fokozatosan megtanulták, hogy különféle államokban élnek, akár Németországra, Ausztriára, Svájcra, Liechtensteinre, vagy akár Luxemburgra gondolunk. És ki kell hangsúlyoznunk, ezek Európa legvirágzóbb államai.

Valóban akarják ezt az egyesülést a Pruton túl?

Ha szigorúan a lakosságon belüli arányokat néznénk, akkor egyértelmű, hogy nem. Moldova K.-ban az unionisták aránya 10 és 15 százalék között mozog, miközben az EU-integrációt nagyjából 65 százalék támogatja. Tehát a lakosság kb. kétharmada az EU és nem Románia mellett foglal állást.

Hogyan fogadna Brüsszel egy ilyen gondolatot, ha az konkrét tervvé válna?

Nincs ilyen precedens. Ahogy azt fentebb megpróbáltam elmagyarázni, Németország esete nem precedens, hanem egy szerencsés és teljes mértékben rendkívüli konjuktúra, amihez több millió német járult hozzá. Nekünk szinte az összes fentebb felsorolt feltételünk hiányzik, beleértve a több millió románt, de eurót is.

Az egyesülést hirdetők azt állítják, hogy Moldova K. ezáltal integrálódna az EU-ba. Ezt senki sem szavatolhatja és attól félek, nincsenek precedensek az ilyenfajta egyesüléssel végrehajtott integrálódási mechanizmusokra. Az EU-nak az integrációs politikák terén van egy egyértelmű és tesztelt egységcsomagja.

De (szinte már ad absurdum) feltételezve, hogy lehetséges lenne ilyesmi, el tudjuk-e vajon képzelni, hogy az EU államok mind a 28 fővárosa ratifikálna egy ilyen egyesülési stratégiát, vagy akciót? Sőt, alapjában véve az egyesülés és az integráció nem szinonimák.

Az integráció a szereplők pluralitását jelenti egy egyhangúlag elfogadott nemzetek és államok feletti keretben, míg az egyesülésnek központosító logikája van, aminek során egy szuverén terület elveszti és alárendeli az állami hatásköreit. Egy kicsit, talán, túlozva, mi történne, ha Moldova K.-val egyesülve Románia elvesztené az EU legitim tagja minőségét? Romániát ez 15-20 évvel vetné vissza egy olyan geopolitikai darálóba, amit mindenki elfeledettnek hitt…

Az egyik nagy gond, amit egyes bukaresti politikusok és/vagy szakértők nem értenek meg az az, hogy Kisjenő (Chişinău) Brüsszellel akar szoros és közvetlen párbeszédet, nem Bukaresttel. Ez az a fő, vagy ha úgy akarja, stratégiai vektor, amire Kisjenő az elvárásait építi és cselekedeteit tervezi. Az unionista üzenetek nem tesznek egyebet, mint bizonyos mértékig lerombolják azt a gondolatot, hogy Románia az integráció motorja lehet a moldovaiak többsége számára.

Mi lenne Bukarest leghelyesebb viselkedése Kisjenővel szemben?

A pragmatizmusnak kellene dominálnia, de el kellene kerülni Moldova K. eszközzé alakítását. A Moldova K.-val kapcsolatos kérdéskör instrumentalizálása választási kampányi, populista és gyakran azt a célt szolgálja, hogy bizonyos klientúrát tápláljon mindkét oldalon. Azt hiszem, itt is meg kell említeni egy példát, nevezetesen a Jászvásár (Iaşi)-Ungheni gázvezeték ügyét. Nem nagyon beszélnek nyilvánosan arról, miért nem kezdődött még el a gázvezeték építése.

Emlékeztetek arra, hogy ezt már folyó év végére működőképessé kellett volna tenni. Az egyik ok az, hogy nem történt meg a Moldova K.-val meglévő határszerződés ratifikálása. A megállapodás egy intézmény asztalán hever, az utolsón, melytől a ratifikálás függ. Nincs semmilyen racionális ok arra, miért ne ratifikálnák a megállapodást, de úgy tűnik, egyes politikusoknál az álpolitikai számítások elsőbbséget élveznek Románia és Moldova K. közös érdekeivel szemben. Bosszantó, hogy annak vagyunk a tanúi, milyen ostobán pazarolnak el egy ennyire kedvező alkalmat a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Nem lehet tudni, hogy Romániának lesz-e még egy ugyanilyen pragmatikus és nyitott tárgyalófele a 2014 végi moldovai választások után.

Meg kell érteni, hogy azok a moldovai állampolgárok, akik nem feltétlenül akarnak egyesülést – és ők vannak döntő többségben a moldovai választási piacon –, de akik mindenek előtt integrációt akarnak, ugyanolyan románok és némileg így is tekintik magukat. Sőt, az integrációt akarók között orosz anyanyelvűek is vannak, ami egy újabb érv amellett, hogy a román állam részéről egy nyitott és átfogó hivatalos üzenetre van szükség.

Nemrég, vagyis november 3-án több mint 100.000 moldovai gyűlt össze a kisjenői Nagy Nemzetgyűlés terén, hogy támogassák az ország európai integrációját. Összehasonlításképpen csak 5.000 moldovai (sokan közülük de facto letelepedtek Romániában) gyűlt össze 2012-ben, Kisjenőben egy egyesülés melletti menetelésen. Ugyanez a jelentéktelen számú 5.000 unionista gyűlt össze 2013. október 20-án is. El kellene gondolkodniuk ezeken a számokon azoknak, akik fel akarják tenni az egyesülés témáját Románia külpolitikai napirendjére.

[Forrás: eurocom.wordpress.com, ziare.com - Ioana Ene Dogioiu]
Impresszum