A túlzott populizmus, a nacionalizmus és szélsőségek: ezek jelentik a veszélyt a jövő Európájára és annak gyöngyszemére, a másokkal szemben európai normákkal büszkélkedő Romániára- legalábbis Victor Ponta szerint.

Sokadjára elutasítva...
Sokadjára elutasítva...


Victor Ponta az Európai Bizottság elnökével, Jose Manuel Barrosoval tartott közös sajtótájékoztatót, így kürtölve szét véleményét olyan súlyos ügyeket kapcsolatban, mint Európa jövője. Alighanem azt mondta, amit hallani akartak tőle, ugyanis ő is azt hallotta, amit akart. A schengeni kudarc enyhítésére gyógyírként hatottak Barroso vigaszai, aki szerint bizonyos országok különböző dolgokat kevertek Románia megítélésekor.


Victor Ponta kapitalizált a lehetőségen, és elismételte Barroso véleményét Európa jövőjének elgáncsoló tényezőiről: "Szeretném még egyszer köszönteni Barroso elnök roppant korrekt és Európa-párti kijelentéseit ebben az ügyben, vagyis azt, ahogy rámutatott, valójában több, egymással kapcsolatban nem lévő dolgok keveredtek, mint a munkaerő-áramlás, Schengen, a romák problémája, és egyéb, belpolitikai gondok. Azt a felismerést is, miszerint az elkövetkező években a legnagyobb veszélyt Európára nézve a szélsőségek, a populizmus, és az extrém a nacionalizmus jelentik. Ez egy olyan veszély, ami Romániára és Bulgáriára vetülhet, de akár Moldovára, vagy egyéb országokra is"- mentette ki kormányát és jelölte ki az új ellenséget Ponta.


Van mitől rettegni Európa jövőjét illetően...
Van mitől rettegni Európa jövőjét illetően...


Kérdéses, hogy a kétharmados USL kormányzás alatt álló Romániára milyen irányból vetül az extrém nacionalizmus és a populizmus párosa. Ponta szavaiból csupán annyi bizonyos, hogy a schengeni térségbe való csatlakozás sokadik elbukása ismételten nem a kormány hibája, hanem olyan európai országoké, ahol mindent összekevernek.


Barosso eközben kijelentette, hogy habár ő maga reméli, Románia az övezet része lesz, de sajnos nem kompetens annak megállapításában, hogy erre mikor kerül sor.


[Forrás: Agerpres.ro - ittHON.ma]


Impresszum