Március 19-én Brüsszelben, az Európai Parlament székhelyén került sor arra a konferenciára, amelyet Tőkés László EP-képviselő irodája rendezett Mérleg 25 évvel a kommunizmus bukása után címmel.



A meghívott előadók olyan kelet-közép-európai országok képviselői voltak, akik saját életük és politikai tevékenységük által is bizonyították: a kommunizmus örökségétől való megszabadulás a valódi szabadság és demokrácia elengedhetetlen feltétele.

A nagy érdeklődésnek örvendő évfordulói rendezvényen testületileg részt vett az a több mint negyven tagot számláló utazócsoport, mely Tőkés László meghívására érkezett Európa fővárosába. A háromnapos program keretében a csoport meglátogatta az európai parlamenti választásokról szóló időszakos kiállítást és az Atomiumot is. A részvevők között egyaránt jelen voltak lelkészek, a temesvári hagyományőrző együttes tagjai, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem néhány diákja és az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács néhány helyi vezetője és munkatársa.

A házigazda Tőkés László megnyitó beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy – félretéve a kettős mérce alkalmazását – Európa kellő figyelmet szenteljen történelme részét képező kommunista diktatúrának, és most, a kelet-közép-európai szovjet totalitárius rezsimek összeomlásának negyedszázados évfordulóján ennek megfelelően nézzen szembe egész múltjával. A szembenézés azonban nem merülhet ki a puszta múltidézésben, hanem egyúttal ennek a megszenvedett történelemnek a mához szóló és jövőbe mutató következéseit is le kell vonni – hangsúlyozta a képviselő, külön is kitérve a történelmi feltárás és igazságtétel fontosságára, valamint a szabadságharc és a rendszerváltoztatás szükségességére. A meghívott előadók egyetértettek abban, hogy az ügy súlyának megfelelően idén esedékes volna, hogy az Európai Parlament magas szinten és hivatalos formában tartson megemlékezést a kommunizmus bukásának 25. évfordulója alkalmából.

A moderátori szerepet is ellátó Szilágyi Zsolt brüsszeli kabinetvezető úgy mutatta be Sandra Kalnietét, mint aki „a gulág gyermekeként” már egész kis korában megtapasztalta a kommunizmus nyomorúságát. A lettországi képviselőnő beszédében hangsúlyozta, hogy a múltunkat is meg kell értenünk, egy jobb jövő építése érdekében. Ebben az összefüggésben az 1989–90-es forradalmakról szólva kiemelte a népi demokratikus mozgalmak meghatározó szerepét a vasfüggöny lebontásában és a Szovjetunió megdöntésében. Ezek a mozgalmak mind Kelet-Közép-Európában, mind pedig a balti országokban arra törekedtek, hogy azt a független és demokratikus nemzetállamot állítsák vissza, mely nyugati értékekre épül, ezáltal visszanyervén méltó helyüket a nemzetek Európájában. Végezetül mély meggyőződését fejezte ki, hogy a volt szovjet köztársaságokban a demokratikus átmenet elkerülhetetlenné vált, éppen ezért Európának az eddiginél is erőteljesebben kell most kiállnia Ukrajna szabadságért küzdő népe mellett.

Az észtországi Tunne Kelam, aki többedmagával 1988-ban a Szovjetunió történetének első nem kommunista demokratikus pártját alapította, beszédében elmondta, hogy a demokrácia a polgárok által felmutatott alternatívára épül, ez viszont nem létezik a totalitárius rendszerekben. Éppen ezért ahhoz, hogy tartós változás történjen, maguknak az embereknek kell megváltozniuk. A balti államok pontosan ezt a lehetőséget biztosították a totalitárius rendszer alatt. Lettországban a Nemzeti Függetlenség Párt megalapítása jelentette azt az alternatívát, mely a politikai függetlenség kiküzdése révén elvezette Lettországot a teljes függetlenségig.

Alojz Peterle, a szintén néppárti európai képviselő a szlovén átmenet nehézségeiről, viszontagságairól tartott előadást. „Fontos komolyan elgondolkodnunk az elmúlt 25 esztendő tapasztalatain, hiszen mi, kelet-közép-európai nemzetek közös múlttal rendelkezünk. Éppen ezért hasonló kihívásokkal is kell szembenéznünk, ami a múlt feldolgozását, valamint egy egészséges jövő építését illeti”, mondotta. Továbbá hangsúlyozta, hogy országában negyed század távlatában a demokratikus folyamat még mindig nagy nehézségekbe ütközik, akárcsak a balti, illetve a volt kommunista országokban, közöttük Magyarországon is.  „Azt kívánom Orbán Viktornak, hogy nyerje meg a választásokat, és vigye véghez a rendszerváltozást”, zárta beszédét a volt szlovéniai miniszterelnök.

Ezután Őry Csaba magyar néppárti képviselő szólalt fel, aki már 1988-tól a magyar szakszervezeti mozgalom egyik vezetőjeként részt vett a rendszerváltás mikéntjéről szóló kerekasztal-tárgyalásokon. Magyarországon a rendszerváltozás békés formában ment végbe, azonban nagy árat kellett fizetni érte, mert a folyamatban a volt kommunisták is benne voltak, és nagymértékben hátráltatták azt. Az átmeneti folyamat, ahogyan az előző felszólalók saját országaik helyzetéről szólva is hangsúlyozták, Magyarországon sem teljes még. „Véget kell vetnünk mind a kommunista, mind a posztkommunista erőknek, és meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, melyek a jövő nemzedékeit erre kellőképpen felkészítik”, mondotta végezetül.

Milan Zver szlovén EP-képviselő – aki nem lehetett jelen a konferencián, és akivel egyébként az erdélyi képviselő közösen fáradozik a kommunista múlt feldolgozásán – üzenetében ekképpen zárta az évfordulói rendezvényt: „Kötelességünk beszélni a múltról és emlékezni a múltra; múltunkat tudni és tudatosítani is kötelességünk, hisz a múlt határozza meg jelenünket és jövendőnket.”

Brüsszel, 2014. március 19.

    Tőkés László
    EP-képviselő
    Sajtóirodája


Mérleg – 25 évvel a kommunizmus bukása után

Negyedszázad után (1989–2014)

Nemrégen, az Európai Parlamentben a Balti út emléktáblájának a felavatásával tisztelegtünk a világ leghosszabb élőlánca előtt, melynek több százezernyi résztvevője, a Tallin–Riga–Vilnius útvonalon húzódó 600 kilométeres távon, az észtek, a lettek és a litvánok páratlan szolidaritásának erejével, éppen egy negyedszázaddal ezelőtt sorakozott fel és szállt síkra az isten- és embertelen szovjet kommunista diktatúra ellen.

Méltó, de igen szerény a megemlékezésnek ez a kerete és formája, hogyha arra gondolunk, hogy a hitleri diktatúra fölött aratott győzelemnek Európa Napjával adózik a kontinens. A kommunizmus bukásának idei jubileumi évfordulója ismételten arra figyelmeztet bennünket, hogy a múlt század két gyilkos totalitárius rendszerének a megítélésekor ne mérjünk kettős mércével. Mai konferenciánkon és idei megemlékezéseinken Az európai lelkiismeretről és a totalitarizmusról szóló, 2009 áprilisában elfogadott, korszakos jelentőségű EP-állásfoglalásból kell kiindulnunk, mely húsz évvel a rendszerváltozás után, végre különbségtétel nélkül, egységesen elítélte az emberiség millióit megsemmisítő nemzetiszocialista és kommunista világrendszereket. Közös történelmi múltunk egységes európai szemléletének kialakítása 25 év után még mindig csak a kezdetén áll – márpedig enélkül az oly igen áhított európai egység aligha valósítható meg.

Most, amikor mérlegre tesszük az elmúlt 25 esztendőt, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a szép szavakon túlmenően sem a volt kommunista társadalmaknak nem sikerült szembenézniük saját múltjukkal, sem az Európai Unió nem mutat következetességet ebben az ügyben. Két és fél évtized után még a könyörtelen történelmi tények kendőzetlen feltárására sem került sor, és a kommunizmus idején elkövetett bűncselekmények számonkérése – az erkölcsi, a társadalmi, a jogi és az anyagi igazságtétel is elmaradt. A kommunizmus „nürnbergi pere” ennyi idő után is várat magára, vagy talán már soha nem is fog sor kerülni reá.

Budapesten tegnap kezdődött el a kilencvenkét éves Biszku Béla volt belügyminiszter emberiség ellen elkövetett bűnök miatt indított pere. Romániában csigalassúsággal halad azoknak a volt kommunista karhatalmistáknak a felelősségre vonása, akiknek kezéhez vér tapad. De Stéphane Courtois „fekete könyvének” az áldozatok tízmillióiról szóló tényszerű kimutatása sem volt elégséges ahhoz, hogy az érintett posztkommunista országok kormányait, valamint a nemzetközi demokratikus intézményeket, illetve az európai közösséget cselekvésre késztesse.

Huszonöt év távlatából egyre világosabban látszik, hogy a tartós emlékezetkiesésnek és a társadalmi igazságtétel elmaradásának kőkemény politikai okai vannak. A Balti út sokatmondó metaforájánál maradva: 1989-ben nem bukott meg a kommunizmus, hanem annak összeomlása csupán elkezdődött. Következésképpen nem befejezett történelmi eseményről, hanem csak a rendszerváltozás folyamatának a kezdetéről beszélhetünk. Ez a folyamat pedig – képletesen szólva – éppen olyan hosszúra nyúlik, mint magának a balti nemzeteknek az élőlánca. Következésképpen a Tallinból Vilniuszba vagy Moszkvából Brüsszelbe vezető utat nekünk is éppen úgy meg kell tennünk, miként a bibliai választott nép az Egyiptomból az Ígéret földjére vezető utat végigjárta.

Kezdetben egyszerűnek tűnt minden. Azt hittük, elég, hogyha létrehozzuk demokratikus intézményeinket, megtartjuk a demokratikus választásokat, nyugati mintára bevezetjük a piacgazdaságot, csatlakozunk a NATO-hoz és az Unióhoz – és ezáltal a demokrácia és a fejlett Európa jogállami rendjének és jólétének minden áldásában részesek leszünk.

Menet közben azonban rá kellett ébrednünk arra, hogy a demokrácia és a jólét nem „importáru” – ezekért nekünk magunknak is keményen meg kell dolgoznunk és harcolnunk. A szabadságot és a jogokat nem adják „ingyen” – a kommunizmus uralma elleni szabadságharcot tovább kell folytatnunk. Az örökségül kapott diktatórikus rendszer nem alakul át egyik napról a másikra – a rendszerváltozás útját végig kell járnunk.

Az eddig megtett út mérlege több mint lehangoló. Amire alig számítottunk: a kommunista visszarendeződés a keleti tömb valamennyi országában útját állta az előrehaladásnak. A volt szovjet tábor minden országában több rendben is, ráadásul demokratikus választások útján visszatértek a hatalomba a volt kommunisták. Az a bizonyos „balti út” ugyanis Bukaresten, Budapesten és Belgrádon, vagy éppen Kijeven és Moszkván át vezet az Unió irányába.

Romániában a jelen pillanatban is az utódkommunisták tartják kezükben a hatalmat. Magyarországon a közelgő választások alkalmával a rendszerváltoztatók végső csatájukra készülnek a visszatérni akaró szocialista utódpártiakkal. Az Unióba igyekvő Szerbiának elsősorban szintén a totalitárius múltjával kell megküzdenie. Ukrajnában viszont – a szovjet birodalmi aspirációk és az internacionalista kisebbségpolitika örökségének következményeképpen – végképp kudarcba fulladni látszik a demokratikus rendszerváltozás.

Március elején az Európai Néppárt dublini kongresszusán – egyebek mellett – az európai bizalom helyreállításáról folytattunk tanácskozást. A küszöbön álló európai választások előtt, az Unióba vetett bizalom megingásának és az euroszkeptikusok előretörésének körülményei között világosan kell látnunk, hogy a kommunizmus terhes öröksége következtében továbbra is egy virtuális berlini fal osztja ketté Európát. Az általános nemzetközi válsággal és más természetű problémáival együtt az Európai Uniónak ezzel is szembe kell néznie. A tényleges és valóságos integráció mindaddig nem valósulhat meg, amíg volt kommunista tagországai totalitárius múltjukkal nem képesek szakítani és leszámolni. A posztkommunizmus az európai demokráciával összeférhetetlen.

Vaclav Havel meglátása szerint a kommunizmus bukása nyomán a posztkommunizmusnak is buknia kell. Pozitívan fogalmazva: újabb, második rendszerváltozásra van szükség. Az egységes Európa csak akkor épülhet meg, hogyha a hidegháborús idők megosztottságát és bizalmatlanságát az azonos eszményeken és értékeken alapuló, kölcsönös bizalom és együttműködés szelleme váltja fel.

    Tőkés László
    EP-képviselő
Impresszum