2013. április 18. / 19:27

Magyar napok a nyugat-ukrajnai Lvivben

A Lembergi (lvivi) Magyarok Kulturális Szövetsége (LMKSZ) idén is megrendezi A magyar kultúra napjai Lembergben című, évek óta hagyományosnak számító rendezvénysorozatát.

Lviv
Lviv


A nyugat-ukrajnai város Nemzeti Művészeti Galériájában szerdán nyílt meg Ilku Marion József festőművész, az LMKSZ első elnöke halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás - írta csütörtökön a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai magyar lap internetes kiadása.
   
"Az alkotó májusban lett volna 80 éves. Több mint hetven munkáját tettük közszemlére" – mondta Szarvas Gábor, az LMKSZ vezetője a lapnak.
   
A tárlat május 12-ig tekinthető meg. A kiállítást ünnepélyes keretek között fogják lezárni, hogy Ilku Marion barátai és rokonai közül azok is megtekinthessék a műveit, akik nem jöhettek el a megnyitóra.
   
Szarvas Gábor közölte, hogy április 23-án Veres Ágota, Kondratyuk Ilona, Hrabár Natália és Jaroszlav Borecki munkáiból nyílik meg kiállítás a lvivi Primusz Galériában.
   
Az LMKSZ évente ad lehetőséget a kárpátaljai művészeknek arra, hogy bemutatkozzanak Galícia fővárosában. Tavaly ifj. Habda László és a néhai Szemán Öcsi Ferenc, 2011-ben Matl Péter, Magyar László, Szocska László és Réti János alkotásait tekinthették meg az érdeklődők.

[Forrás: MTI]
Impresszum