Ma már nem Görögország, hanem az illegális bevándorlás a legsúlyosabb válság az Európai Unióban - mondta szerdán a brit alsóház belügyi bizottságának elnöke.

Keith Vaz a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: a franciaországi Calais-ban - a Nagy-Britannia és Franciaország közötti tengeri személy- és teheráru-forgalom legnagyobb forgalmú kikötőjében - ezrével várakozó bevándorlók saját bevallásuk szerint is azért akarnak Nagy-Britanniába jutni, mert úgy tudják, hogy ott könnyen vállalhatnak illegálisan munkát.

A munkáspárti politikus szerint azonban Nagy-Britannia "nagyon világos" üzenete az, hogy az illegális bevándorolókat megállítják és kitoloncolják, az őket alkalmazók ellen pedig büntetőeljárás indul. A konzervatív párti brit kormány már a májusi parlamenti választások után bejelentette, hogy bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani a jogcím nélküli bevándorlók illegális nagy-britanniai munkavégzését. A nekik folyósított bér a benyújtott törvénytervezet alapján bűncselekményből származó jövedelemnek minősül, és a brit hatóságok ennek alapján lefoglalhatják e jövedelmeket.

Keith Vaz szerint az illegális bevándorlás vált a legnagyobb válsággá az EU-ban
Keith Vaz szerint az illegális bevándorlás vált a legnagyobb válsággá az EU-ban



David Cameron miniszterelnök a tervezetet ismertetve hangsúlyozta: a fő célkitűzés az, hogy Nagy-Britannia a jelenleginél kevésbé vonzó célországa legyen az illegális bevándorlóknak. A brit kormány emellett bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani azt is, ha a brit munkaközvetítő ügynökségek csak külföldön toboroznak munkaerőt nagy-britanniai állásokra, anélkül, hogy ezeket a munkahelyeket Nagy-Britanniában, angol nyelven is meghirdetnék.

Az alsóház belügyi bizottságának vezetője a BBC-nek szerdán azonban kijelentette: a Calais-ban most már állandósult kaotikus helyzet alapján úgy tűnik, hogy ezeknek az intézkedéseknek az üzenete "nem ment át olyan egyértelműen, ahogy szerettük volna".

Keith Vaz szerint a másik fő probléma az, hogy jóllehet a brit kormány az elmúlt egy évben több mint 20 millió fontot (csaknem 9 milliárd forintot) költött a calais-i közös brit-francia határrendészeti infrastruktúra fejlesztésére, a jelek szerint azonban ennek nincs érzékelhető foganatja. A bizottsági elnök hozzátette: ez nem is csoda, hiszen ha a migránsok eljutnak Calais-ig, "akkor már túl késő".

Keith Vaz meglátása szerint ugyanis ez nem brit és francia, hanem EU-szintű probléma, amelynek kezelését abban a pillanatban kell elkezdeni, amikor a migránsok először EU-területre lépnek. A parlament belügyi bizottságának elnöke kijelentette: az Európai Unió legnagyobb válsága ma már a migrációs válság, és nem az, hogy Görögország távozik-e az euróövezetből.  

A brit belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint 2015 első fél évében 19 ezer illegális határátlépést sikerült megakadályozni csak a Csatornán keresztül, kétszer annyit, mint a tavalyi azonos időszakban.

[MTI]
Impresszum