A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. Az ügyben megszólalt több német vezető politikus és Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is.

A kormányfő pénteki rádióinterjújában a német kancellár előző napi kijelentésére reagált. Angela Merkel egy rendezvényen arról beszélt, hogy nem érdemes Magyarországot európai uniós tagságának elvesztésével fenyegetni, vagyis "nem kell rögtön a lovasságot küldeni". A magyar miniszterelnök erre válaszul azt mondta, hogy "a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be".
   
Guido Westerwelle a miniszterelnök kijelentéséről Belgrádban hétfőn azt mondta: "ez sajnálatos kisiklás, amelyet mi egyértelműen visszautasítunk."
   
Martin Schulz, az EP elnöke szerint Orbán Viktor megértette, hogy a kancellár kijelentése "ironikus" hangvételű figyelmeztetés volt, de "populista hajlamai" miatt nem tudta megtartóztatni magát attól, hogy európai néppártbeli "párttársára, Merkelre támadjon". Az EP német szociáldemokrata elnöke a Spiegel Online német hírportálnak nyilatkozva hozzátette: a miniszterelnöki reakció Orbán "sérülékenységét mutatja".
   
Ruprecht Polenz, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti képviselője, a külügyi bizottság elnöke úgy vélekedett: Orbán Viktor nyilatkozata arról tanúskodik, hogy egyre inkább elveszíti valóságérzékét. A Die Welt című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint Polenz hozzátette: a magyar miniszterelnök mindinkább az elszigeteltség felé vezeti Magyarországot.
   
Axel Schäfer, az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának helyettes vezetője szerint a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból. A CDU-nak és bajor testvérpártjának, a CSU-nak ezzel a lépéssel ki kell nyilvánítaniuk, hogy "nem akarjuk, hogy bármi közünk legyen ilyen emberekhez" - mondta.
   
Jürgen Trittin, az ellenzéki Zöldek parlamenti frakcióvezetője szerint Angela Merkelnek fel kell ismernie, hogy "kudarcot vallott a csendes diplomácia politikája az önkényuralom felé masírozó orbáni politikával szemben".
   
A miniszterelnök rádiós nyilatkozatával német lapok is foglalkoztak. A Spiegel Online Orbán náci módszerekkel vádolja Merkelt címmel közölt beszámolót. A Focus Online a Nem éppen diplomatikus kormányfő - Orbán náci módszereket feltételez Merkelről címet adta beszámolójának.
  
A Focus Online úgy véli, hogy a magyar miniszterelnök megjegyzése "kicsit durva", hiszen éppen egy olyan nyilatkozattal kapcsolatban vetette össze Angela Merkel Magyarországra vonatkozó politikáját az ország hitleri megszállásával, amelyben a kancellár amellett érvelt, hogy mérsékelten kell viszonyulni a magyarországi "demokratikus és jogállami deficitekhez".

[Forrás: MTI]
Impresszum