A berlini kormány szerdán ismertetett új előrejelzése szerint akár a 800 ezret is elérheti a Németországba érkező menedékkérők száma az idén.

A 450 ezer menedékkérőre vonatkozó előző prognózist főleg az utóbbi másfél hónap drámai fejleményei miatt kellett drasztikusan felfelé módosítani – mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter a német fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Csak júliusban 83 ezer ember lépett be Németországba azzal a szándékkal, hogy menedékjogot kérjen, és augusztusban valószínűleg még ennél is többen jönnek – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a tavasszal becsültnél majdnem kétszer, a tavalyinál pedig négyszer erősebb menekülthullám "megterheli Németországot, de nem terheli túl".




A menekülthullám fölerősödését "nem lehetett előre látni", de "megbirkózunk a feladattal" – jelentette ki Thomas de Maiziere. Elmondta, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok képviselőiből egy közös irányító testületet állítanak össze, amely már hétfőn megkezdi a működését, és az esetleges jogszabályi változtatásokat kivéve valamennyi menekültügyi kérdésben összehangolja a munkát.  

"Sokan maradnak majd nálunk, őket befogadni és integrálni kell, sok kérelmezőnek azonban nincs esélye a maradásra, és nekik távozniuk kell az országunkból" – mondta a német belügyminiszter. Ugyanakkor valamennyi menedékkérőnek emberhez méltó elhelyezést, ellátást kell biztosítani, és tudomásul kell venni, hogy mindenkinek joga van a méltányos menedékjogi eljáráshoz és ahhoz, hogy ne érje sértés vagy bántódás – mutatott rá a konzervatív CDU politikusa.

A menedékkérők elleni gyűlölet és az ellenük, vagy az őket befogadó intézmények ellen intézett támadások "nem méltóak országunkhoz", és a "legszigorúbban fellépünk" minden ilyen jelenség és cselekmény ellen – szögezte le Thomas de Maiziere.

A belügyminiszter kiemelte, hogy az egész társadalom köszönetét kiérdemlik az államigazgatásnak a menekültügy területén dolgozó munkatársai és az "önkéntesek ezrei", akik segítenek a menedékkérők elhelyezésében és ellátásában. Támogatásukra "a jövőben is szükségünk lesz" – mondta a tárcavezető.

[MTI]
 
Impresszum