Németország hajlandó katonai erővel fellépni az európai menekültválság egyik legfőbb kiváltó okaként számon tartott szíriai polgárháború befejezéséért - jelezte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung lap szombati beszámolója szerint.

Németország készen áll a katonai szerepvállalásra Szíriában, ha előbb sikerül politikai megállapodásra jutni arról, hogy miként kell stabilizálni az országot, és az ENSZ felhatalmazást ad a küldetésre - mondta a miniszter egy pénteki berlini konferencián.




Kiemelte: elsőként a nemzetközi közösségben diplomáciai úton ki kell alakítani a "politikai minimálkonszenzust", vagyis egyetértésre kell jutni abban, hogy a konfliktus mely résztvevői ellen kell harcolni, és kiket kell támogatni. Máskülönben egy katonai stabilizációs küldetés biztosan a konfliktus szereplőinek kereszttüzébe kerül – mutatott rá.

Amennyiben viszont sikerül az ENSZ elveinek megfelelő, közös álláspontot kidolgozni, "további lépések" is következhetnek, és Németország "nem maradna ki" ezekből - mondta Ursula von der Leyen. A szíriai menekültek befogadása "nemes feladat Németországnak" – tette hozzá a védelmi miniszter a FAZ beszámolója szerint. Hangsúlyozta, hogy szerinte az Európai Unió a "tények kényszerítő ereje" révén közös megoldásokat talál majd a menekültválságra.

Ursula von der Leyen pénteki beszéde változást jelez a német kormány álláspontjában. Németország ugyan csatlakozott a Szíriában is mind inkább előrenyomuló Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi szövetséghez – és kiképzőkkel, harci felszereléssel és fegyverrel is támogatja az IÁ ellen harcoló észak-iraki kurdokat –, de eddig elzárkózott a szíriai katonai szerepvállalástól.

[MTI] 
Impresszum