Milliós iraki, vagy akár nigériai tömegek kelhetnek útra Európába. Ha az uniós országok megvédik határaikat, csökkentik a nemzetközi elfogadottságukat, ha átengedik őket, összeütközésbe kerülnek a törvényekkel és a polgáraikkal – véli Kiszelly Zoltán politológus.



További, az eddigieket is meghaladó méretű tömegek indulhatnak el Európa felé – mondta Kiszelly Zoltán politológus vasárnap az M1 aktuális csatornán. A szakértő szerint ez nagyban köszönhető a német és a svéd befogadó politikának.

Miután azonban az akár milliós iraki, vagy akár nigériai tömegek elindulnak, akkor az európai országok dönthetnek, vagy megvédik a határokat, ahogy Magyarország, viszont ezzel csökkentik a nemzetközi elfogadottságukat, vagy átengedik őket, ezzel pedig összeütközésbe kerülnek az uniós törvényekkel és saját polgáraikkal – mondta.

A politológus szerint azokban az országokban, amelyekben volt valamilyen választás az elmúlt hónapokban, az emberek inkább a mostani bevándorláspolitika ellen szavaztak, vagyis nem elégedettek a jelenlegi európai állásponttal.

"Azt, hogy a jelenlegi Európának vége van, azt mindenki tudja, az viszont, hogy milyen új Európai Unió lesz (...) az a német választásoktól függ" – mondta. Hozzátette, hogy legközelebb 2017-ben lesznek választások Németországban és sok más európai államban is.

[Híradó.hu]
Impresszum