Az európai menekültválságban ez a hét az utolsó esély a folyamatok fölötti ellenőrzés visszaszerzésére Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint.



A konzervatív CSU elnöke kedden a párt tartományi törvényhozási frakciójának tanácskozása előtt a bajorországi – egykori benedekrendi – Banz kolostornál adott nyilatkozatában kiemelte: meg kell ragadni a „Németországnak és Európának megadatott utolsó esélyt”, hogy nemzetközi együttműködéssel kezelhetővé váljék a menekültprobléma.

A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a CSU amerikai mintára egy kontingenseken alapuló megoldást javasol, ami azt jelenti, hogy csak az előre meghatározott számban lehet menekülteket befogadni.
 
Horst Seehofer az eddiginél is élesebben bírálta a berlini vezetést a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről szeptember elején hozott döntés miatt. Azt mondta:
„a szabályokat Németország helyezte hatályon kívül”, és miközben Bajorország kapacitásait túlterheli a menekültek áradata, Berlinből csak „meleg szavakat” hallani, és azt tapasztalni, hogy „haszontalan látogatásokat tesznek”. Seehofer ezzel minden bizonnyal a testvérpárt CDU elnöki posztját is betöltő Angela Merkel kancellár nyilatkozataira és menedékkérőket befogadó fővárosi intézményekben tett látogatásaira utalt.

Az EU-ban vissza kell térni az együttműködéshez és a szolidaritáshoz, Németországban pedig ki kell alakítani a
„felelősségvállalás közösségét”, mert "nem lehet az a munkamegosztás, hogy egyesek csak az erkölcsért és az emberségességért felelnek, és a többiek dolgoznak és gondoskodnak az erőforrásokról" – mondta Horst Seehofer.

Impresszum