2015. szeptember 26. / 20:46

Milliók jöhetnek még

Csak a jéghegy csúcsa az Európába naponta érkező nyolcezer bevándorló, figyelmeztetnek a világszervezet illetékesei. Német politikai vezetők pedig elismerték: sok, magát szíriainak kiadó menedékkérő hazudik, még arabul sem tud. Berlin már az ukrán válság miatt kiutált Moszkvával is együttműködne, csak segítsen véget vetni a négymillió menekültet eredményezett szíriai polgárháborúnak.



Az év végéig a tízmilliót is elérheti azoknak az irakiaknak a száma, akiknek humanitárius segítségre lesz szükségük, ha pedig hadjárat indul az Iszlám Állam dzsihádista szervezet kezén lévő észak-iraki Moszul visszafoglalására, a városból akár 500 ezren is elmenekülhetnek – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A szervezet felhívta a figyelmet arra is: az Európába jelenleg naponta érkező nyolcezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsa, és nem kizárt, hogy milliók bevándorlására kell majd számítani.

„A válság felgyorsult azóta, hogy az Iszlám Állam tavaly átvette az ellenőrzést az ország egy jelentős része felett. Az iraki erők ellentámadása a Washington vezette nemzetközi koalíció támogatásával számos településen heves összecsapásokhoz vezetett, és a menekültek újabb hullámát indította el – magyarázta Dominik Bartsch, az ENSZ iraki humanitárius koordinátorának helyettese európai hírügynökségek jelentése szerint. Az erőszak miatt 3,2 millióan hagyták hátra otthonukat, jelenleg nagyjából tíz százalékuk él menekülttáborokban, a többiek rokonoknál vagy elhagyott épületekben húzták meg magukat – ismertette. Az UNHCR közel-keleti vezetője, Amin Avad Genfben azt mondta: nem látja a migránshullám enyhülését.

Szerinte amíg nem találnak megoldást a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúra, és nem rendeződik a helyzet a szomszédos országok menekülttáboraiban, addig nem hagy alább a bevándorlási hullám. Az esetleges szíriai rendezéssel kapcsolatban tegnap Sigmar Gabriel német alkancellár kijelentette: javítani kell az Oroszországhoz fűződő viszonyt a menekültválság egyik fő oka, a szíriai polgárháború lezárásához. Egyben az ukrán válság miatt elrendelt uniós szankciók feloldásának lehetőségét is felvetette.

A német belügy szóvivője pedig azt közölte: a magukat szíriainak valló migránsok mintegy 30 százaléka valójában nem szíriai. Az adat a hatóságok becslésén alapul. Thomas de Maiziere német belügyminiszter elmondta: számos szíriai útlevél hamisnak bizonyul. Sok migráns, aki szíriainak vallja magát, egy szót sem tud arabul. Németországban előző este tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó lipcsei szálláson, írta a távirati iroda. Ebben nagyjából kétszázan vettek részt. Az összecsapásban több ember megsérült, köztük a Vöröskereszt két munkatársa is.  

Németországban egyébként a lakosság több mint kétharmada szerint meg kell jelölni a menekültek befogadásának felső határát – derült ki egy friss felmérésből.

Mindeközben a világhálón komoly indulatokat váltott ki az a videofelvétel, amelyen Muhammad Ajed jeruzsálemi imám az „eljövendő kalifátus” nevében szólította fel a muszlimokat Európa meghódítására. Az ATV által átvett, de a Magyar Idők online felületén is megtekinthető felvételen felszólította őket, hogy nagyobb gyermekáldásukkal kerüljenek az itteni alacsony népszaporulat fölé.

[Forrás: magyaridok.hu]
Címkék: migránsok, Európa
Impresszum