Bukarestben megnyílt csütörtökön a Történelem a pályán című sporttörténeti kiállítás, amely a magyar és román labdarúgó-válogatott egymás elleni mérkőzéseit idézi fel.



A román sportmúzeumban látható tárlat megnyitóján Kósa András László, a szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója elmondta: a kiállított anyag nagyjából azonos azzal, amely márciusban Budapesten a Magyar Sportmúzeumban is látható volt, de a tárlat kiegészült néhány, a román sportmúzem birtokában lévő tárgyi emlékkel. Ezek közül kiemelte a román válogatott játékosainak kollektív útlevelét, mellyel az 1930-as világbajnokságra utaztak ki.

A tárlatot Budapesten kívül bemutatták már Székelyudvarhelyen és a tervek szerint Jászvásárra, Temesvárra, Kolozsvárra, továbbá Konstancára is elviszik.

Szabó Lajos, a Magyar Sportmúzeum igazgatója elmondta, hogy a kiállítás a két ország játékosai közötti barátságot, a férfias küzdelmet hivatott bemutatni. Rámutatott: a tárlat jól tükrözi, hogy egy történelmi és politikai gondokkal terhelt sportkapcsolat is szólhat kizárólag sportról, valamint a két ország játékosainak a barátságáról.

A megnyitón román részről részt vett többek között Gheorghe Popescu korábbi román válogatott futballista. A pénteki román-magyar világbajnoki selejtező kapcsán úgy fogalmazott: a magyar válogatott sokat fejlődött az elmúlt években, Egervári Sándornak sikerült versenyképes csapatot kovácsolnia, ezért a román együttes nehéz meccsre számíthat. Szerinte sportszerű találkozó lesz annak ellenére, hogy mindkét válogatott számára sorsdöntő az összecsapás. Úgy vélte, a román válogatottnak nagyobb az esélye a győzelemre, mivel hazai pályán fogadja riválisát.

[MTI - Itthon.ma]
Impresszum