A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az első helyről. Csapattára a második rajthelyet szerezte meg.

A Mercedes megmutatta igazi erejét a kínai időmérőn
A Mercedes megmutatta igazi erejét a kínai időmérőn


A 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 41., idei harmadik időmérős sikere, azaz ebben az évben mindhárom eddigi viadal kvalifikációját ő nyerte.

Hamilton mellől csapattársa, a német Nico Rosberg kezdi majd meg a versenyt, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerezte meg.

A Williams két versenyzője, a brazil Felipe Massa és a finn Valtteri Bottas a negyedik és az ötödik pozícióból vág neki a viadalnak, míg a finn Kimi Räikkönen, a Ferrari másik pilótája a hatodik helyről startol majd.

Ismét jól teljesítettek a tavaly és az idei év elején még komoly pénzügyi gondokkal küzdő Sauber versenyzői: a brazil Felipe Nasr és a svéd Marcus Ericsson a 9-10. helyen zárta az időmérőt, így mindketten jó eséllyel szállhatnak harcba a világbajnoki pontokért.

Az 56 körös futam vasárnap -romániai idő szerint - 9 órakor rajtol el.

[MTI]
Impresszum