2015. szeptember 4. / 12:38

Kisebb csoda kellene

Nagy, sőt túlzott várakozás előzi meg a ma esti magyar–román EB-selejtező mérkőzést, pedig ekkor még szinte semmi sem dől el. A szenzációhajhász médiakampányban igen ritka a józan, higgadt, visszafogottságot sugalló hang.



A hattagú F-csoportot 14 ponttal vezető Románia vélhetően akkor is csoportgyőztes-esélyesként vág neki az utolsó három fordulónak (ezek szeptember 7-én, illetve október 8-án és 11-én lesznek), ha valami kisebb csoda folytán kikap ma este Budapesten. A románok ugyanis hazai pályán fogadják majd a görögöket és a finneket, idegenben pedig a könnyebb falatnak számító feröeriekkel játszanak majd a zárófordulóban. Akár 9 pontot is szerezhetnek még a fentebb említett három játéknapon, amivel magasan nyerik a csoportot. A második, kijutó helyre leginkább a most 13 pontos észak-írek esélyesek, akiknek két hazai meccsük van (a magyarokkal és a görögökkel), a hátralévő két idegenbeli találkozójukat akár meg is nyerhetik a finnekkel és a feröeriekkel szemben.

A papírforma alapján a magyar nemzeti tizenegy legföljebb október 8-án mehet biztosra, amikor a Feröer-szigetek amatőrjeit fogadja Budapesten. A Bernd Storck szövetségi kapitány által meghirdetett keretet látva a jelenlegi magyar gárda Észak-Írországot és Görögországot idegenben aligha, illetve Romániát hazai pályán nehezen tudja majd legyőzni. Azért érdemes hangsúlyozni a papírformát, mert az attól eltérő eredmények meglepetésszámba mennek, így például Görögország utolsó helye a csoportban vaskos meglepetés még akkor is, ha a FIFA friss világranglistáján a hellének csak a 44. helyen állnak. A tegnap nyilvánosságra hozott listán a románok történelmük legelőkelőbb helyén, a 7-en állnak, míg a magyarok csak a 37-en. Ha tehát a válogatottak ázsióját vesszük, a románok esetleges ma esti győzelme vagy döntetlenje a papírformát igazolná. Nem véletlenül jelentette ki a magyar szövetségi kapitány, hogy egy döntetlen sem lenne rossz eredmény magyar szempontból az Üllői úton. 

Ez ugyan kishitűséget sugallt egyeseknek, de a FIFA ranglistáján túlmenően is arra mutat minden jel, hogy Geráék nincsenek egy súlycsoportban a románokkal: a magyar válogatottban sok a hazai bajnokságban játszó futballista, amely bajnokság színvonala jóval alatta van a románénak. A külföldön leigazolt magyarok pedig vagy nem az európai élvonalban játszanak, vagy többnyire kispadokon üldögélnek. A román csapatban a játékospiacon is jobban felértékelt profik játszanak, mint a magyarban. A német első osztály két magyar játékosa, Szalai és Stieber ritkán lép pályára csapatában. A román válogatottak legtöbbje erős külföldi bajnokságokban játszik, még a hazai kluboknál (Steaua, Astra) leigazoltak is végigküzdötték az európai kupaselejtezőket. 

Ám a papírforma nem minden, a vetélkedők sava-borsát épp az adja, hogy bármikor felborulhat. Egy jó napot kifogó magyar válogatott akár meg is szerezheti ma este a 3 pontot, a hazai pálya előnyét kihasználva és a szurkolói biztatástól megtáltosodva. Ha nem sikerül – s erre számítani kell –, akkor a következő három selejtezőmeccsen Storckéknak több pontot kell szerezniük az észak-íreknél, hogy meglegyen az EB-re való kijutást biztosító második hely a csoportban. Mert a 3. helyről eljutni Franciaországba már olyan csoda lenne, mint ma este legyőzni Romániát.

R. B. M.

Az F-csoport jelenlegi állása:


Csapat

M

Gy

D

V

G+

G–

Gk

P

Románia

6

4

2

0

7

1

+6

14

Észak-Írország

6

4

1

1

8

4

+4

13

Magyarország

6

3

2

1

5

3

+2

11

Feröer

6

2

0

4

4

8

–4

6

Finnország

6

1

1

4

5

8

–3

4

Görögország

6

0

2

4

2

7

–5

2

 

Impresszum