Merő maszatolásnak tűnik az az igyekezet a magyar labdarúgás fontoskodói és sajtójuk részéről, hogy valamiféle sikernek tüntessék fel azt, hogy a nemzeti tizenegy egyáltalán pótselejtezőt játszhat az Európa Bajnokság döntő 24-es tornájára való kijutásért.

A selejtezőcsoportban utolsó helyen végzett görögök a magyaroktól négy pontot szereztek
A selejtezőcsoportban utolsó helyen végzett görögök a magyaroktól négy pontot szereztek


Már egy hónappal ezelőtt megírtuk portálunkon , hogy a magyar futball nem képes kilábalni abból a mély gödörből, amelybe négy-öt évtizede zuhant. Pedig a nemzeti válogatott tagjai és edzői folyton cserélődnek, és pénz is van dögivel (jó sok közpénz is!) a magyar fociban, amiből aztán sokan meg is élnek, mindenféle teljesítmény nélkül. Ha csak a világranglistán elfoglalt helyet nézzük, a magyar futballválogatottnak simán ki kellett volna jutnia az Eb-re, amelyre szinte minden második csapat kijutott, amelyik egyáltalán elindult a selejtezőkben. Ráadásul egy olyan könnyű csoportba sorsolták ki annak idején Geráékat, amit más válogatottak megirigyeltek volna. A magyarok mégis csak a 3. helyre voltak jók, hiszen a hazai pályás meccseiket sem voltak képesek hozni.

Szeptember 8-án írtuk: „A harmadik helyről is el lehetne jutni Franciaországba, de ahhoz vagy pontokat kellene még szerezni – annyit, amivel viszont már a második hely is meglenne –, vagy pedig a pótselejtezőn túl kellene jutni még egy, a csoportjában szintén harmadik helyen végzett riválison. A sorsolás itt olyanokkal hozhatja össze válogatottunkat, akik sokkal jobb játékerőt képviselnek.” Nos, a pályán mutatott játék alapján még az is csoda, hogy a Bernd Storck által edzett, szedett-vetett válogatott egyáltalán megszerezte azt a bizonyos 3. helyet a selejtezőcsoportban. Aztán meg következett a reménykedő körömrágás: hátha más válogatottak úgy verik körbe egymást, hogy magyarjaink „játék nélkül” is kijuthatnak Franciaországba?

Persze nem jött össze, most mindenki balszerencséről beszél, pedig csak meg kellett volna idejében verni Budapesten az északíreket, a feröerieket, a görögöket meg a románokat. Játszani kellett volna, ha nem is európai, de legalább közép-európai színvonalon!

Most ismét beindult az illúziók vására. A nyolc pótselejtezőt játszó csapat között ott van a magyar is, de hiába örvendeznek azon az „illetékesek”, hogy kiemelten kezelik majd a vasárnapi sorsoláson, a másik hét válogatotthoz képest sajnos a mienk a leggyengébb. Akkor is, ha csak Norvégia, Dánia, Írország vagy Szlovénia közül kerül ki az ellenfél. Kellő józansággal érdemes kijelenteni: ezek bármelyikén túljutni bravúr lenne attól a magyar válogatottól, amit Storck össze tudott állítani mostanság.

Bár ha azt nézzük, hogy Albánia ott lesz a „legjobb” 24 között, Hollandia meg nem, akkor akár még az is előfordulhat, hogy az utóbbi évek leggyengébb magyar nemzeti tizenegye kijut egy kontinentális fociviadalra.

R. B. M.
Címkék: foci, EB, válogatott
Impresszum