A terrorizmus eredete az eszmék világában keresendő, legyőzésére is csak egy szilárd és életképes, önvédelmi reflexekkel rendelkező, önazonosság-tudattal és erkölcsi értékekkel bíró Európa képes.



Az ideológiai, eszmei alapokon nyugvó (nem szeparatista típusú) szervezett terrorizmus nem új jelenség Európában. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a földrészünkön megjelenő terrorizmus történelmi hagyományai és gyökerei alapvetően baloldaliak! 1947 és 1990 között szinte kizárólag Nyugat-Európában történtek terrortámadások. A második világháború után Nyugat-Európa a baloldali pártok révén megkapta a marxizmus–leninizmust, ezt a brutálisan torz és morálisan lealacsonyodott eszmevilágot. Ennek következtében hihetetlen méreteket öltött ott a baloldali terrorizmus, amelynek összefonódása a keleti blokk országainak felső vezetőivel nyílt titok volt. Erről azonban a mai napig mélyen hallgat a hazai baloldal. Ezért hiteltelenek és gyomorforgatók például az Magyar Szocialista Párt vezetőinek terrorizmus elleni megszólalásai.

A rendszerváltoztatás óta felnőtt egy generáció, amely alig hallott valamit a magyar baloldal 1990 előtti terrorista kapcsolatairól. A magyar állampárti vezetés sötét múltjának egyik feltáratlan fejezete többek között Iljics Ramirez Sanchez (alias Carlos, más néven Sakál) baloldali terrorista magyarországi tartózkodásának története. 1979-ben az összes nyugati rendőrség által körözött Carlos a barátnője, Magdalene Kopp és Johannes Weinrich, a RAF nevű terrorista mozgalom tagja társaságában érkezett Magyarországra jemeni útlevéllel. Az Intercontinental Szállodában múlatta az időt, majd rövid idő után a Rózsadombon bérelt villát. Az elkövetkező öt évben Carlos főhadiszállása Budapest lett, innen szervezte meg gyilkos merényleteit. Kádár János egy alkalommal álszent módon azt ígérte Bruno Kreisky osztrák kancellárnak, hogy közreműködik a hírhedt terrorista kézre kerítésében, miközben az ő tudtával és beleegyezésével Carlost éppen Magyarországon rejtegették. Dokumentáltan igazolható, hogy Kádár több alkalommal is találkozott a terroristavezérrel. (A Sakál másik kelet-európai patrónusa Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátor volt – szerk. megj.)

A nyugati baloldali terrorcsoportok közül a leghírhedtebb mozgalom a Vörös Brigádok (Brigate Rosse, BR), a kommunista eszme szülte formáció volt Olaszországban, amelyet 1970-ben Milánóban alapítottak. Tagjai lelkesedtek a bolsevik forradalom eszméjéért, céljuk az állam meggyengítése és a proletárforradalom kirobbantása volt. Ezt gyújtogatások, robbantások, emberrablások és gyilkosságok útján akarták elérni. A nyugati baloldali felső vezetőknek a baloldali terrorizmushoz való viszonyulását jól szemlélteti Francois Mitterand volt francia köztársasági elnök 1985-ben hozott intézkedése. Ugyanis védelmet ígért azoknak a terrorizmusért távollétükben elítélt és Franciaországba szökött, ott bujkáló olasz bűnözőknek, akik szakítottak múltjukkal és integrálódtak a francia társadalomba. A szocialista elnök érvelése szerint az olasz törvénykezésnek a terroristákkal szembeni ítéletei nem egyeztethetők össze az európai jogi normákkal, és ez tette szükségessé döntésének meghozatalát.

Mitterrand-nak azonban nem ez volt az egyetlen meglepő „baráti” gesztusa a baloldali terrorizmussal kapcsolatban. Franciaországban 1979 és 1987 között vált hírhedté a Közvetlen Cselekvés (Action Directe, AD) névre hallgató francia marxista terrorszervezet. Céljuk a fennálló demokratikus berendezkedés megdöntése és a marxista állam megteremtése volt. Támadásaik nagyrészt NATO-intézmények, francia kormányhivatalok, amerikai és zsidó érdekeltségek, multinacionális vállalatok és üzletemberek ellen irányultak. A szervezet vezetőit 1980-ban a hatóságoknak sikerült letartóztatniuk, azonban meglepő módon egy évvel később, 1981-ben Mitterand szocialista elnök amnesztiában részesítette őket!

Amint a kommunista blokk összeomlott, a baloldali ideológiai alapokon nyugvó terrorizmus is megtorpant. Onnantól kezdve került előtérbe az eszmei indíttatású terrorizmus egy másik fajtája, az iszlám szélsőségesek által elkövetett cselekmények. A terrorizmusnak e mai formája Európán kívül jött létre, megerősödése a 80-as évek végére, a 90-es évek elejére tehető. Európai megjelenését egyes szakértők már előre látták, gyakorlatilag a mai biztonságpolitikai helyzetet, a ma aszimmetrikusnak nevezett hadviselést már „megjósolták”. Ahhoz, hogy ezzel a típusú terrorizmussal szembe tudjunk szállni, ismernünk kell a gyökereit.

Egyrészt a Nyugat óriási stratégiai hibát követett el azzal, hogy a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Észak-Afrika térségeit elhibázott és meggondolatlan katonai és politikai beavatkozásukkal a terroristák és a szélsőségesek paradicsomává változtatták. Elvakult módon a nyugati politikusok úgy gondolták – és sajnálatos módon még a mai napig is tesznek erre kísérleteket például Szíriában –, hogy a terroristacsoportokat egyes országok elleni küzdelmeikhez saját érdekeiknek megfelelően, manipulatív módon következmények nélkül felhasználhatják és közben országaik mindörökké érintetlenül biztonságban lesznek. Másrészt bekövetkezett az unió politikai impotenciáját jól szemléltető helyzet, hogy a muszlim országok kormányainak szélsőségesek elleni fellépése következtében a külföldre menekülők egy része nem arab országokban telepedett le, hanem Nyugat-Európában kért politikai menedékjogot.

Így az a paradox helyzet állt elő, hogy a nyugati típusú modernizációt elutasító, radikális iszlám ideológiát vallóknak az elmúlt évtizedekben Nyugat-Európa biztosított menedéket. Ők pedig, a balliberálisok által erőltetett parttalan toleranciát kihasználva, ezekben az országokban folytatták tovább az iszlám radikalizmust terjesztő tevékenységüket. Ezek az Európában letelepedett, de a beilleszkedést elutasító egyének természetes kötelességüknek tekintették az iszlám globális ügyének szolgálatát, emellett azonban kapcsolatokat építettek ki a hazájukban a kormány ellen harcoló terrorszervezetekkel is. Egyre nyilvánvalóbbá vált, de az unió vezetői homokba dugva fejüket nem akartak tudomást venni arról, hogy a Nyugatnak az iszlám radikalizmus elleni közel-keleti katonai beavatkozása következményeként a harc színtere hamarosan áttevődik a muszlimokat befogadó európai országok területére is. A tragikus párizsi események is jól mutatják, hogy az iszlám fundamentalista eszmeiségen alapuló terrorizmus méretében, intenzitásában, céljaiban más, mint bármely korábbi; ez tulajdonképpen egy újfajta hadviselés, amelynek előretöréséhez a Nyugat életképtelen és öngyilkos neoliberális ideológiáján alapuló torz humanitárius jogalkotásával mintegy feltartott kezekkel asszisztált. Az unió vezetői nem ajándékozhatják el unokáink jövőjét, még valamiféle tévesen felfogott emberiességi okokból sem. Végre fel kellene már ismernie Angela Merkelnek is, hogy aki az egész világot a keblére öleli, és ezért elfeledkezik saját állampolgárairól, az éppen hogy nem cselekszik humánusan, de még csak keresztényi módon sem.

A terrorizmusnak ezt a mai formáját kell legyőzni, és mint minden háború, az eszmék háborúja is fejben dől el. Ahogy az ellenség veresége a parancsnok fejében kezdődik, úgy a muszlim szélsőségesek elleni háború sikere is az uniós vezetők fejében bekövetkező változásokkal veszi kezdetét. A párizsi sokkot követően már nincs idő a hezitálásra.

Bizánc eleste is tanít bennünket arra, hogy amit Európa egyetlen óra alatt elmulasztott, azt ezer év alatt sem lehet visszacsinálni.

[Petrin László – Magyar Idők]

Impresszum