2016. március 20. / 09:48

„Szégyelld magad, Emil Boc!"

Március 15-én, Kolozsváron Emil Boc beszéde közben egy kolozsvári magyar polgár bekiabált a polgármesternek. Volt aki elítélte, volt aki egyet értett vele. Tunyogi Béla, a lelkiismeretes bekiabáló Facebook-üzenetben írta meg álláspontját.



Tisztelt kolozsvári magyarok!

Tunyogi Béla vagyok, magyar-ajkú, kolozsvári lakos. Elsősorban azon magyar testvéreim szíves elnézését kérem, akik március 15-én nemzeti ünnepünk alkalmával tartott megemlékezésre ellátogattak és akiket megzavartam Emil Boc polgármester ünnepi beszédébe való bekiáltásommal. Azoktól, a magyar emberektől, akik úgy gondolják, hogy nem az volt a megfelelő idő és hely, hogy ilyesmi elhangzódjon. Azoktól, kiknek miattam pár pillanatra szégyellniük kellett magukat és fejüket lesütve kellett állniuk. A Kovács Péterektől, kik a sajátjuk miatt kellett szégyenkezniük.

Kolozsvári magyar büszkén és tiszta szívvel, ünnepelni vágyó testvéreimnek pedig bátran állítom, hogy ott és akkor volt a megfelelő ideje annak, amit bekiáltottam. Tudom, hogy nem csak magam nevében szóltam, mert ki ne szeretne Kolozsvárra hazajönni, mondjuk egy szomszédos kis falucskából, vagy városból? Ehelyett Cluj-Napoca fogad minket, csak megtűrve magában. 

Szedjük össze magunkat és harcoljuk ki együtt e ország létező, de be nem tartott jogainak azonnali betartását. Engem 15.-én, kedden sokan eszementnek néztek. Volt ismerősöm, aki félrevonult mellölem emiatt, habár addig beszélgettünk. Egy magyar úri ember, nevét nem tudom, állítólag a szervező, csitítani, engem elhallgattatni sietett. Megmertem zavarni az RMDSZ párti gyűlését.

Köszönöm, mert sokat jelentett számomra, hogy ünneplés közben és után, hétköznapi emberek és nemcsak gratulálni siettek nekem, bátorságomért, merészségemért. Ez nem rólam szólt és szól, hanem rólunk, kb. 50.000 kolozsvári magyarként számon tartott lakosról. Ha ennek a számnak töredéke kiállna amellett amiben hisz, amiről álmodik és amire vágyik, akkor együtt kiálthatnánk hangosan, hogy „Szégyelld magad, Emil Boc!”. 

Hajrá kolozsvári magyarok!

Tisztelettel, 

Tunyogi Béla
Impresszum