2016. július 27. / 12:00

Nizza és München

E hét elején érdekes kis írást olvashattunk a Magyar Idők honlapján. A horvát Slobodna Dalmacia valamint a Veterans Today információira alapozó szövegből megtudhattuk, hogy egy és ugyanazon ember készített videofelvételt, majd számolt be számos vezető médiaorgánum részére a nizzai és a müncheni vérengzésről.

Az illető Richard Gutjahr német szabadúszó, akinek felesége Einat Wilf, aki a Wikipédián fellelhető információk szerint az izraeli titkosszolgálat tagja és Simon Peres korábbi tanácsadója volt. Mint az írásban is áll, Wilf 2007-ben pályázott a Zsidó Világkongresszus elnöki posztjára, amikor a szervezetet jelenleg is vezető Ronald Laudert választották meg.

Úgy vélem, igencsak hiba lenne ebből azt a következtetést levonni, ami karikatúrák és szívhez szóló Facebook-üzenetek formájában már a Charlie Hebdo-s paranoid reflexeinket több ponton is beindító eset idején százmilliókhoz jutott el, miszerint itt a gonosz cionista titkosszolgálat ver éket az egyébként egymással békében élni akaró muzulmán és keresztény közösségek közé. Az izraeli titkosszolgálatnak nyilván megvannak a minden által ismert „unordotox” módszerei, melyekkel a lehető legkíméletlenebbül szolgálja országának vélt vagy valós érdekét. Az is tény, hogy okunk van feltételezni, hogy amennyiben az európai politikai eliten belül uralkodóvá válik a muszlimellenesség, akkor Izraelnek is könnyebb lenne a palesztin-kérdés gyors és brutális megoldása.

Mindez viszont, habár fontos, de nem elsőrendű európai ügy.

Elsőrendű az a tény, hogy az izraeli titkosszolgálat hatékony működésétől, a feltételezhető muszlim-keresztény konfliktus-eszkalációra való rásegítési igyekezetétől és vélhető európai média-hackjeitől függetlenül Európában ma az iszlám a legnagyobb probléma. Integrálhatatlan, semmiféle asszimilációs készséggel át nem itatott közösségről van szó, melynek egyes tagjai ilyen-olyan, követhető vagy kevésbé követhető okoknál fogva radikalizálódhatnak. 

Nap nap után kapunk híreket gázolásos merényletről, robbantásról, machettés gyilkosságról, mise közben kivégzett idős papról, nemi erőszakról, brutális kínzásokról, rablásokról. A muszlim bevándorlók – nemcsak az elmúlt évben érkezők – ugyanakkor nemcsak a közbiztonságot fenyegetik, de kontinens kulturális arculatát is. Küldetés- és fölény-tudattal rendelkeznek, úgy tekintenek önmagukra, mint Európa jogos örököseire.

A huszonnegyedik óra utolsó perceiben vagyunk. 

Ha most csoda folytán az EU vezetői kijózanodnának „a buta öngyilkos liberalizmus” mákonyából (a találó megfogalmazás Kertész Imrétől való), megszerveznék Európa határvédelmét, betartatnák a törvényeket minden erővel, akkor is nőne nap után az áldozatok száma, de legalább látszana a fény az alagút végén.

Ily módon csak abban lehet reménykedni, hogy a visegrádi négyek elitje lesz elég következetes és kemény a migránskérdésben és legalább Közép-Európa megmarad az európai értékek hordozójának.

Borbély Zsolt Attila

Impresszum