2017. március 29. / 11:43

Balkáni kecseszkecsken

A korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás áll már jó ideje a román politikai és közélet érdeklődésének középpontjában. Folyik az ellenérdekeltek közötti iszapbirkózás, egymásnak sárba taposása, könyörtelen „kicsinálása”, s mindez természetesen az ádáz politikai küzdelem álcája mögé rejtve.



A globalista érdekek szolgálatába szegődött államelnök, a brüsszeli elvárásoknak megfelelni óhajtó úgynevezett jobboldali ellenzék, illetve a mögöttük felsorakozó média a korrupcióellenes küzdelem folytatását követeli olykor már-már hisztérikusan, beleértve a híres-hírhedt DNA vezetője melletti kiállást is. Hogy a politikusok ilyen irányú óhaja mennyire lehet őszinte, az iránt komoly kételyeink vannak, hisz a legfelületesebb szemlélő előtt is világos, hogy a korrupcióra vonatkozó, a kormányoldal által javasolt jogszabály-módosításokkal, hallgatólagosan ugyan, de maguk is egyetértenek. Miért is ne értenének egyet, hisz a DNA végül is mindkét oldal politikusait, holdudvarához tartozó „vállalkozóit” egyaránt célkeresztjébe vette.


A Brüsszel által támogatott államelnök és a mögötte felsorakozott belföldi hírszerzőszolgálat minden eszközt megragadva próbál küzdeni az év eleji utcai tüntetések nyomán meginogni látszó baloldali kormányzattal. A könyörtelen hatalmi harc kimenetele nagyban függ attól, mikor bukik bele a kormány a tarthatatlan ígéreteibe. Mert az nyilvánvalónak látszik, hogy egyszerre osztogatni, miközben az ezt lehetővé tevő bevételek elmaradnak a tervezettől, s a globális tőkepiacot, a multinacionális cégeket is magára haragítani, nem lehet. Illetve lehet, de nem érdemes. Különösen egy olyan ország esetében, amelynek gazdasága annyira kiszolgáltatott, mint amilyen ma a román.


És hol helyezkedik el ebben a viszonyrendszerben az RMDSZ? Tudjuk, együttműködési protokollumot kötöttek a koalíció parlamenti támogatására vonatkozóan. A februári utcai tüntetések idején egy kicsit mintha elbizonytalanodott volna a „szövetség”, hisz az egyezség felülvizsgálatát helyezte kilátásba. Azóta már szó sincs erről, zavartalannak látszik a jó viszony. Sőt, Borbély Lászlót a kormányfő tanácsadóinak sorába emelte, ami szinte azt jelenti, hogy az RMDSZ-t kooptálta a kormányba…


Talán ennek a jó viszonynak tudható be, hogy az RMDSZ a korrupcióellenes küzdelemben elfoglalt álláspontját tükröző lépésre szánta el magát: a letöltendő börtönbüntetések rövidítésére vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be. Íme, az aláírók névsora: Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László Ödön, Novák Csaba Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila szenátorok, és Ambrus Izabella Ágnes, Márton Árpád Ferenc képviselők. Érdemes megjegyezni e neveket.


Nos, ebből a lépésből sok minden kikövetkeztethető, még az is, hogy be nem vallottan ugyan, de támogatták volna az ominózus 13-as számú sürgősségi kormányrendeletet, amely az utcai tüntetések kirobbantó oka volt. Véleményem szerint.

 

Szentgyörgyi László

(Központ.ro)

Impresszum