Annak ellenére, hogy Románia kormányai nem tartják tiszteletben az erdélyi románok által megfogalmazott alapjogokat, a gyulafehérvári határozatokat, és nem biztosítják azokat – ahogy akkor írták: az együtt élő népek számára –, hanem következetesen rombolják az erdélyiek által megteremtett szellemiséget, erőszakos asszimilációra törekszenek, még hiszünk abban, hogy a két nép érdeke ezen változtatni.

A gyulafehérvári nagygyűlésen készült fotó, utómunkával digitálisan kiszínezve
A gyulafehérvári nagygyűlésen készült fotó, utómunkával digitálisan kiszínezve


Úgy véljük, a gyulafehérvári határozatok, ígéretek jogforrása lehetne az új alapokra helyezett román–magyar együttélésnek. A gyulafehérvári határozatok III. cikkelyének első pontja kimondja a helyi, a kulturális és a területi autonómiához való jogot. Idézzük: „teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebléből választott egyének által”.

A történelmi Magyarország 16 százalékarányú románsága – a wilsoni önrendelkezésre hivatkozva – 1918. december elsején nemzetgyűlésen dönt Erdély Romániával való egyesüléséről. A wilsoni elvek 10. pontja kimondja, hogy az önálló fejlődés legszabadabb feltételeit kívánják biztosítani az egykori Ausztria–Magyarország minden népének. Ez azt jelenti, hogy az önrendelkezési jog nem csak a románokra érvényes.

Érthető, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés, amikor kijelenti az erdélyi románok Romániához való csatlakozását, egyúttal kinyilvánítja azt is, hogy tiszteletben kívánja tartani a többi nép, így az erdélyi magyarság önrendelkezéshez való jogát is. Ezzel kapcsolatban idézem Rozsnyai Sándort, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara volt dékánját: „a románok ünnepélyesen, törvényerejű határozattal arra kötelezték el magukat, hogy a létrejövő Romániában biztosítani fogják számunkra” a saját magunk választotta egyének általi anyanyelvű kormányzást. A jogász, a szakember véleményével egyetértve állítjuk, hogy az akkor hozott „határozatok ma is törvényerővel bírnak”. A gyulafehérvári határozatok III. fejezetének bevezetője egyértelműen leszögezi, hogy e határozatokat „az új román állam megalkotásának” alapelveként tekintik. E fejezet első cikkelye alapelvként kimondja, hogy teljes nemzeti szabadság illeti az együtt lakó népeket. Érdemes megfigyelni, hogy a magyarságot nem kisebbségnek nevezik. Az erdélyi román nemzetgyűlés, amikor kinyilvánítja a magyar vármegyék elszakítását Magyaror¬szágtól és a Romániával való egyesülést, akkor azt az Erdélyben élő más népek jogainak biztosításával képzeli el.

A fehérvári határozat
A fehérvári határozat


Az erdélyi román vezetők felkérik a Párizsi Béke¬kongresszust, hogy valósítsa meg a kis és a nagy nemzetek egyenlőségét. Mindezek alapján, ha a román politikai elit azt állítja, hogy a gyulafehérvári határozatok nem félrevezetésként születtek, hogy az erdélyi magyarság a székelyekkel együtt ne indítson honvédő háborút, akkor a gyulafehérvári határozatok, ígéretek ma is jogér¬vénnyel bírnak. Ha figyelmesen elolvassuk a gyulafehérvári pontokat, megállapíthatjuk, hogy december elsején nemcsak Erdély elszakítását mondják ki, hanem az együtt lakó népek önrendelkezési jogát is, azaz lehetővé teszik a teljes körű önkormányzat megteremtését. A megígért jogok gyakorlatba ültetésével megvalósítható a román és magyar együttélés.

Az erdélyi románok az önrendelkezési jogra és többségre hivatkozva döntenek 26 magyar vármegye elszakításáról. Mivel a követelt területen a népesség alig 43 százalékát alkotják, ezért érdekeltek abban, hogy Nagy-Romániában a többi nép is elégedett legyen. Az erdélyi román politikusok jól tudják, hogy a nagyszámú magyar, székely, szász és zsidó lakosságú Erdély kérdése megnyugtató módon csak úgy rendezhető, ha békesség és megelégedettség uralkodik. Ennek alapja a demokratikus jogi keretek, autonómiák megalkotása lehet. Tudják, hogy nemcsak a magyarság, de a nagyszámú román értelmiségi, a görög katolikus egyház papságának jelentékeny része, a szervezett román munkásság sem szeretne Romániában élni, ha nincs demokrácia. Traian Novac román szakszervezeti vezető 1918 decemberében Kolozsváron közzétett nyilatkozatában leszögezi, hogy elképzelhetetlen a Romániához való csatlakozás, ha Románia nem biztosít legalább „oly fokú” demokráciát, mint amilyen Magyarországon már megvan. 1918 végén a román szociáldemokraták – köztük Sava Strengar-Demian és Avramescu György – egy svájci mintájú független erdélyi köztársaság mellett szállnak síkra. Egyértelmű, hogy a gyulafehérvári határozatok születése idején az erdélyi románság józanul gondolkodó része tudja, hogy Nagy-Romániában a békés együttélés csak a demokratikus jogok biztosításával valósulhat meg.

Mi lesz az erdélyi követelések sorsa?

A gyulafehérvári határozatok szövegét – a nagygyűlésen megválasztott tizenöt tagú Kormányzótanács megbízásából – háromtagú küldöttség viszi Romániába. Ferdinánd király, a román politikai elittel egyetértésben, a gyulafehérvári határozatokban szereplő területeket 1918. december 11-én királyi dekrétummal Romániához csatolja úgy, hogy figyelmen kívül hagyja a gyulafehérvári, jogilag érvényes határozatokat. E dekrétum mint rendelettörvény, a Hivatalos Közlönyben jelent meg 1918. december 13-án. A későbbi évtizedekben Románia alkotmányai csak az Erdély egyesülését kimondó cikkelyt veszik át. Nem érdekel senkit, hogy az erdélyi románság megígérte, kimondta, hogy Nagy-Románia megszervezésének alap¬elve az uralma alá került népek teljes jogú nemzeti szabadságának biztosítása lehet.

December elseje a magyarság ünnepe is?

Az itt élő székelyeknek és magyaroknak már elegük van abból, hogy december elsején – a románok nemzeti ünnepén – megalázzák. Tűrhetetlen, hogy a 21. században december elsején, ünneplés címén, a székely városokat idegen, sovén nacionalista bandák, zöld inges, kelta keresztes, vasgárdista felfogású csoportok lepik el, az őshonos lakosságot provokálják, jövevénynek nevezve és Ázsiába küldözgetve. Amikor a honatyák december elsejét jelölték ki Románia nemzeti ünnepévé, akkor szemük előtt egy olyan képzeletbeli Románia lebegett, amelyben csak románok élnek. E mögött a Ceauşescu által 1977-ben meghirdetett „Tiszta Románia” megteremtésének beteges vágya húzódott. Ha nem így lenne, akkor találtak volna olyan jeles napot, amely összeköt, és nem elválaszt bennünket, erdélyi magyarokat és románokat. Nem a december elsején hozott határozatok sértenek bennünket, hanem az, hogy Románia nem hajlandó teljesíteni a gyulafehérvári ígéreteket, és jogfosztásunkat ünnepeltetni szeretné.

A kölcsönös megbecsülésre és együttélésre törekvés szellemében lehetne találni a román nemzet ünnepének olyan jeles napot, amely erősítené, és nem rombolná az együttélés szellemét. Lehetett volna meríteni a közös múltból egy olyan eseményt, amelyre mind a románok, mind a magyarok szívesen emlékeznek. Könnyű lett volna találni ilyent, mert a román és a magyar együttélés évszázadaiban e két nép békességben élt egymás mellett, és gyakran vállvetve harcolt az idegen betörők ellen. Példaként említeném 1595. október 18-át, amikor a székelyek által Vitéznek nevezett Mihály havasalföldi vajda csapatai, a moldvaiak, a székelyek és a magyarok seregei közösen győznek Târgovişténél a török hadak fölött. A székelyek – írja Nicolae Bălcescu – elsőként rohamozzák meg és foglalják el a törökök által jól megerősített várat, áldozzák életüket a románok szabadságáért.
A két nép közti kölcsönös tiszteletet a közös emlékezés, ünneplés és a közösségi jogok biztosítása erősítené. Még 1918. december elsejét is el lehetne fogadni közös piros betűs napként, ha a meghirdetett közösségi jogokat a román állam biztosítaná, és nem törne felszámolásunkra, beolvasztásunkra. Mindaddig, míg nem ez történik, s nemzeti jelképeinket is üldözik, számunkra gyásznap marad.

A bennünket megillető jogokról nem mondunk le!

A gyulafehérvári határozatok gyakorlatba ültetése mindmáig elmaradt, de az ott lefektetett alapelveket ma is jogforrásnak tekintjük, mert arra alapozva építhető fel az erdélyi magyarság és románság békés együttélése. Ma sem követelünk többet, mint amit 1918-ban megígértek nekünk. Az erdélyi románok nemzetgyűlése, amikor kimondja Erdély Romániával való egyesítését, szükségesnek tartja kinyilvánítani, hogy a többi erdélyi népet is megilletik a széles körű nemzeti jogok.

Az erdélyi magyarság annak ellenére, hogy megkérdezése, azaz népszavazás nélkül döntöttek sorsáról, ma is úgy gondolja, hogy a gyulafehérvári nagygyűlés határozata olyan jogforrás, amely alapján Románia keretében is rendezhető a magyarság sorsa. Dr. Apáthy István professzor 1918-ban megfogalmazott sorai ma is érvényesek: annyira nem győztek le minket, hogy „le kellene mondanunk emberi és nemzeti jogainkról”. Az erdélyi magyarság még bízik abban, hogy Romániában győz a józan gondolkodás, az 1918-as ígéretek alapján biztosítják az őt megillető kollektív jogokat. Úgy véljük, a 21. században kár energiát, pénzt áldozni arra, hogy az erdélyi magyarságot felszámolják, a székelyeket a saját szülőföldjükön régiósítással és más módszerekkel kisebbségbe szorítsák.

Eljött az idő, amikor Románia megteremtheti azt a jogi keretet, melyet 1918. december elsején a gyulafehérvári határoza¬tokban megígértek. E határozatok alapján követeljük, hogy ismerjék el Szé¬kelyföld területi autonómiáját, a magyar nyelv hivatalos használatának jogát, és ne üldözzék a székely zászlót. A közösségi jogok megvalósítására követeljük a népszavazás azonnali kiírását a történelmi Székelyföldön, és egy olyan új román alkotmányt, amely a gyulafehérvári határozatok szellemében lehetővé teszi a kollektív jogok gyakorlását.

A román állam a gyulafehérvári hatá¬rozatok, ígéretek gyakorlatba ültetésével megteremtheti a román–magyar együttélés szilárd alapjait. Ez mindenki számára jó. Mi ma sem kérünk több jogot, mint amennyit 1918 decemberében megígértek. Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolata, melyet a Kiáltó szóban tett közzé, ma is érvényesek: „nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában Nagy-Románia bennünk megbízható polgárságot fog nyerni”.
Ha Románia elfogadja jogforrásként az erdélyi románok nagy nemzetgyűlése idején kinyilvánított népakaratot, amely meghirdette Erdély népeinek demokratikus együttélését az önrendelkezési jog alapján, akkor a román nép bennünk (ma is) szövetségest nyer ahhoz, hogy Románia valóban gazdag és modern állam legyen! Ellenkező esetben nyíltan kiáltjuk, hogy minden törvényes eszközzel harcolni fogunk a minket megillető jogokért, a nemzeti elnyomás ellen!

[Kádár Gyula – Háromszék]
Impresszum