2015. február 25. / 14:29

Arccal lefelé

A negyven éves kommunista diktatúra áldozatainak számát még mindig nem ismerjük pontosan, de nagyjából azért már lassan összeállnak az adatok. Több százezer idegenbe hurcolt, szintén több százezer megbélyegzett és kirekesztett, sok tízezer börtönbe zárt és meghurcolt ember.



A sztálinista koncepciós perek és az '56-os megtorlás, illetve a sortüzek során meggyilkoltak száma is több ezerre rúg. A legborzalmasabb károk azonban nem az emberéletekben keletkeztek.

A halottakat elsirattuk, a végtisztességet megadtuk nekik. Az üldözöttek és mártírok nevéről lemostuk a hazug rágalmakat. Az ávós öklök által ütött sebek behegedtek, Az eltört állkapcsok és végtagok, a levert vesék, összezúzott májak begyógyultak. Csak a gerincünk nem forrt össze. Azt megtörték.

A kommunista diktatúra negyven évében nem a meggyilkoltak, és bebörtönzöttek sorsa a leghátborzongatóbb - hanem azoké, akik megúszták. És megtanultak egy életre kussolni. Beletörődni, ha megaláznak, legyinteni, ha kifosztanak. Hülyének nézni a hatalmat, és tűrni, hogy a hatalom hülyének nézzen minket. Titokban gyűlölni, nyilvánosan kiszolgálni a fejeseket. Mindegy, csak békén hagyjanak.

"Mindenkinek igaza van. Még a szar is le van szarva" - ahogy a Megáll az idő című klasszikusban Őze Lajos megfogalmazta a magyar társadalom máig legfontosabb alap szentenciáját. 

Ezt a mázsás csendet megörökölték a gyermekek és az unokák is. Megörököltük. Ez a hallgatás a mi morális kelengyés ládánk.

A bolsevizmusnak Magyarországon tízmillió áldozata van. Nem volt - van. És a szerencsétlen Kovács Béla sorsa, akinek elhurcolása apropóján ma a többi áldozatról is megemlékezünk. ebben is szimbolikus. A meghurcolt, embertelen szenvedéseken átment ember '56 áprilisában szabadult. Októberben pár napig még miniszter is volt Nagy Imre kormányában. A szabadságharc vérbe fojtása után azonban képtelen volt újra vállalni a börtönt. A megtört, súlyosan beteg embernek a hatalom sátáni alkut ajánlott: mentesül a megtorlás alól, ha vállalja, hogy az egypárti parlamentben képviselő lesz, ezzel is legitimálva az "új kiegyezést", demonstrálva a diktatúra megbocsátó nagyvonalúságát. Kovács Béla, a kommunizmus áldozata, 1959. júniusában a kommunista Országgyűlés tagjaként halt meg.

A történelemnek ebben az iszonyú, cinikus grimaszában benne van minden, amit az 1989 előtti negyven évről tudni kell. Meg az azt követő huszonötről is. A lelkünk ma is ott fekszik a 301-es parcellában, hátra kötözött kézzel, arccal lefelé. A kommunizmusnak akkor lesz vége, ha legalább megfordulunk. Utána talán majd a gödörből is ki tudunk mászni...

Balogh Gábor

[Forrás: jobbegyenes.blog.hu]

Impresszum