Nem szokásom aktuálpolitikai ügyben hallatni a hangom, de a szennysajtó "írásai" és a fröcsögő vérszagra gyűlés láttán éreztem, hogy forr bennem a düh, nő a harag, az undor, mocorog bennem valami, és most itt látható a véleményem László Petra (elbocsájtott) operatőr és az ő félelmetes rugdosása kapcsán.

Roppant igazságtalan fotelből, számítógép mögött ülve megítélni valakinek a helyzetét, akire ráront a tömeg, és vélhetően a töke tele van már ezzel a csürhével. Félni is bőven van oka, hiszen hetek-hónapok óta mentek a hírek kifosztott tanyákról, tönkretett termésről, megdobált vonatokról, őrjöngő tömegről, betondarabbal dobált rendőrről, koszról, szemétről, behurcolt betegségről, fenyegetődző, követelődző csőcselékről.




Joggal érezhette, hogy akik falkában rohannak feléje, az az „ellenség”. Ez érzelmi beállítódás, persze. És? Még szép. Mivel emberek vagyunk és nem gépek. (Ráadásul ez egy nő. Normális, „haladásmentes” világban még tudták volna, hogy nőt nem küldünk éles helyzetbe, mert lelkileg labilisabb. De az egyenlősdi a józan ész maradékait is felszámolta.) És ha nekem nem a félmilliós értékű kamerám van a kezemben, csak az első kiadású Stranglers bakelitem, akkor is rúgok. Nem biztos, hogy megnézem kit ér.

Az a hajsza, ami utána történt pedig a legszégyenteljesebb vérszagra gyűlés, amit valaha láttam. Megjegyzem, gyilkosságok esetében adnak ki monogramokat. KJ és KE. Ennyi. Ennek a szegény nőnek pedig közzétették az adatait, névvel, arccal, és két rúgás miatt kijött a lakására a rendőrség. Holott láthatóan senki nem sérült meg. Senkinek semmi baja. és a fickó - akit jól láthatóan nem ő gáncsolt el, a lába jó fél méterre van - azóta már röhögve tolja magába a magyar állam adományozta ételt, vagy rugdossa a sínek közé: „Fuck Hungary” felkiáltással.

Néha elgondolkodom. Milyen érzés lehet vajon a sor végén állni, gyűjteni a nyálat, s amikor a százhuszonkétezer ötszáztizenkilencedik ember is köpött, öntudatos arcot vágni, felemelni az „ERKÖLCS” feliratú táblát, és jó nagyot köpni egy védtelen arcba?
Én ezt az érzést nem ismerem. És erre büszke vagyok....

Pozsonyi Ádám
[pozsonyiadam.blogspot.hu]
Impresszum