2013. június 2. / 18:21

Trianoni barack

Ha azt halljuk, kapsz egy barackot, behúzzuk a nyakunkat, és semmi jóra nem gondolunk. Valahogy így jártunk mi magyarok is, hisz Trianon gyászos napjára barackot kaptunk a fejünkre állami megrendelésre.

Van aki barackfáról, van aki Magyarországról álmodik
Van aki barackfáról, van aki Magyarországról álmodik


Ráadásul A barack dalát kikiáltották az Összetartozás dalának. Ugyanakkor hab a tortán, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok egy pillanatra ugyanazt az élményt éljék át, ezért a tárca mindenkit arra kér, hogy ekkor közösen énekeljék az Összetartozás dalát, készítsenek róla felvételt, és töltsék fel azt a nemzeti összetartozás napjának honlapjára. Ez a módi kissé a kommunista időkre emlékeztet, amikor államilag erőltetett dalokat kötelező módon kellett énekelni.

Enyhén fogalmazva nevetséges és sértő a trianoni diktátum több százezer magyar áldozatára, az ország brutális megcsonkítására emlékező sokaságot arra kérni – finoman kényszeríteni –, hogy a június 4-i szentmisék, az istentiszteletek, a koszorúzások és gyászbeszédek magasztos pillanatában hirtelen magukból kifordulva barackfáról, egymás lábára való taposásról énekeljenek. Erre talán még Pelikán elvtárs sem legyintene, hogy kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. Ez nem a miénk, ez a barack gombóc a torkunkba, vagy barack a fejünkre.

A barack dalát (a szövegben egyszer sem szerepel a magyar szó) először meghallva, lelki szemeim előtt nem az egységes magyar nemzet képe jelent meg, hanem rasztás hajú embereket láttam szivárványos pólókban, amint a barackfa alatt, a puha fűben, egy harmatos réten, egy spangli sodrása után a bódulattól egymás lábát összetaposva, éppen érett barackokról álmodoznak. A trianoni tragédia napján nem akarok ilyen emberekkel közösködni. Vannak, akik barackfáról álmodoznak, viszont a magyarok egy nagy országról.


Állami megrendelésre, súlyos közpénzekből sikerült megint csúfot űzni a trianoni tragédiából, annak többszázezer áldozatából, a diktátum gyilkos következményeit ma is szenvedő megszállt területeken élő magyarságból. Aki ezt a dalt megrendelte, megírta, és nem átallja azt alternatív himnusznak kikiáltani, annak halványlila gőze sincs a trianoni tragédiáról. Viszont a dal hallatán azt megértettem, hogy akik a gyásznapon rózsaszín barackfáról álmodoznak, azoknak nem fáj Trianon, mert magyar az, akinek fáj, és a magyarok ezen a gyászos napon nem vigadnak, nem ünnepelnek, hanem méltósággal emlékeznek, erőt merítve a feltámadáshoz.

[Létai Tibor]
Impresszum