A római katolikus egyház legfelsőbb bíróságának vezetője arra sürgette a hívőket, hogy tevékenyen álljanak ki az élet védelme mellett.



A hét végén tartják a Vatikánban a Hit éve keretében az Evangelium Vitae elnevezésű életvédő találkozót - jelentette az angol nyelvű katolikus hívők számára egyházi híreket közlő CNA portál.
   
Az előadók között lesz Raymond L. Burke bíboros, az Apostoli Signatura - az egyház legfelsőbb bírósága - vezetője, aki arra sürgette a hívőket, álljanak ki az élet védelmében.
   
Az Evangelium Vitae (Az élet evangéliuma) II. János Pál pápa egyik enciklikája, amelyet az emberi élet méltósága, annak minden stádiuma védelmének érdekében adott ki.
   
"A katolikusok vegyenek részt az olyan mozgalmakban, amelyeknek az a céljuk, hogy hatást gyakoroljanak a jogalkotásra az emberi élet méltóságának tiszteletben tartása végett" - mondta a találkozó előtt egy interjúban Burke bíboros.
   
A főpap arra figyelmeztetett mindenkit, de különösen a katolikus hívőket, hogy legyenek éberek a "halál erőivel szemben", és "határozottan tegyenek tanúságot" az emberi élet méltósága mellett.
   
"A demokratikus országokban az embereknek joguk van a véleményük kimondásához, és ha ragaszkodnak ehhez a jogukhoz, a kormányoknak változtatniuk kell" - jelentette ki a bíboros.
   
"Ha azonban az emberek nem tartanak ki, ha az egyházi vezetők nem elég erőteljesen hirdetik az egyház tanítását, és ha nincs kellő támogatás a világi hívek által vezetett életvédő mozgalmak mögött, akkor az egyház sikertelen marad" - hangsúlyozta a főpásztor.

[MTI - Itthon.ma]
Impresszum