Klaus Iohannis elnök bejelentette, hogy a helyhatósági választások alkalmából a főváros jelöltjeire szavaz, annak ellenére, hogy erdélyi szavazatoknak köszönheti mandátumát, és ő maga Nagyszeben polgármestere is volt.



Klaus Iohannis Bukarest főpolgármesterének, és a kerületi polgármesternek személyéről is dönteni szeretne szavazatával, ezért fővárosi lakhelyet jelzett a választókat nyilvántartó hivatal felé. Az elnök hozzátette, a tanácsok esetében is a fővárosban kíván voksolni – idézte Iohannist az Agerpres hírügynökség.

A  gyakran mint „Erdély jelöltje” emlegetett, és így mandátumot szerző Iohannis döntését azzal indokolta, hogy „így tűnt helyesnek”.  Sőt, elnöki mivoltát összekötve választói érdekeltségével, kijelentette: „Ez tűnt helyesnek, így még inkább érdekelni fog, hogy hogyan kampányolnak majd Bukarestben”.

Impresszum