„A világot nem a külsőre tökéletesnek látszó, mintegy sminkelt emberek teszik jobbá, hanem az emberek közötti szolidaritás, a kölcsönös figyelem és tisztelet” – mondta Ferenc pápa a betegek és fogyatékkal élők szentévi zarándoklata zárómiséjén vasárnap a Szent Péter téren.



Homíliájában Ferenc pápa arról beszélt, hogy a test ápolása tömegmítosszá és üzletté" vált, és így ami nem tökéletes, azt el kell rejteni, mivel a kiváltságosak boldogságát és nyugalmát zavarja, megkérdőjelezve az uralkodó modellt. Hozzátette, ezért van, hogy a kortárs kultúra és társadalom a betegeket és fogyatékkal élőket kiközösíti, nehogy megzavarják a többiek hamis jólétét. Sőt bizonyos esetekben meg is akarnak szabadulni tőlük, mivel elviselhetetlen pénzügyi terhet jelentenek a gazdasági válságban

A katolikus egyházfő szerint azonban a mai ember illúzióban él, amikor szemet huny a betegséggel és a fogyatékossággal szemben, nem értve meg az élet igazi értelmét, amely a szenvedés és a korlátok elfogadásával jár. Előbb-utóbb mindannyian szembesülni vagyunk hivatottak saját magunk és mások törékenységével és betegségével – mondta. 

Ferenc pápa megjegyezte, hogy a mai kultúrában minden bizalmat a tudományba fektetünk, azt remélve, hogy a világ valamelyik részén létezik a mindent gyógyító gyógyszer: sajnos nem így van, és ha az a gyógyszer létezne is, csak nagyon kevés ember részesülhetne belőle

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a gyógyszer, vagyis a megoldás a szeretet, és nincsen más úta fogyatékkal élők és szenvedők megnyílnak az élet előtt, ahogy érzik, hogy szeretik őket!A Ferenc pápa pontifikálta szentmise zárta a betegek és fogyatékkal élők háromnapos római zarándoklatát az irgalmasság szentévében.

[MTI]
Impresszum