A minap lezajlott kolozsvári Street Food Fesztivál jó apropót ad arra, hogy e felfutó műfajról szóljunk néhány szót. Köznapi embernek, ha azt hallja, hogy „street food”, korunk rohanó élettempója jut eszébe, az, hogy az ember azt az időt is ki kell használja, amit gyaloglással tölt, hogy nem jut idő nyugodtan leülni és megadni az evésnek a maga méltóságát.



Bizonyos, hogy ebben is van valami, de azért érdemes abba is belegondolni, hogy egyrészt az utcai étkek is elfogyaszthatóak a legtöbb esetben leülve, s a hagyományos éttermekkel szemben inkább a gyors elkészülési idő az eltérés. A másik meggondolandó szempont pedig az, hogy a street food hordoz gasztronómiai értékeket is.
 
A frissesség, a szezonalitás könnyen érvényesül ebben a műfajban, állott ételt ritkán kínálnak az utcán, a műfaj szinte garantálja a frissességet.



Másik előnye ennek a műfajnak a díjszabás. Míg egy komolyabb étkezés térségünkben 10 euróba általában belekerül, egy szelet minőségi pizza vagy gyros fele vagy akár negyede ennek (nem szólva az egyszerűbb minőségű pizzákról, melyeknek szeletje euróban számolva 66 centbe kerül). A kézműves hamburgerek sem kerülnek többe jellemzően 2000 forintnál, körettel együtt számolva.
A street food a kreativitásnak is teret ad, példa erre megannyi ötletes étel, kezdve a „cseppentővel”, melynek kitalálója felforrósított öntöttvas formába helyez kolbászt, szalonnát, zöldséget, majd a formát összeszorítva a kicsepegő zsír rákerül a kenyérre, melyre a sült alapanyagot is ráteszi végül. De a street food fesztiválon vált ismertté a ma már franchise rendszerben kínált kolbICE is, mely lényegében fagylalt dizájnú minőségi hot dog. A street food felszívott olyan színvonalas éttermekben dolgozó séfeket is, mint az M. étteremből ismert Tóth Richárd vagy a Ráspi Budapestet, majd a Márgált vezető Gál Attila. Előbbi egy interjúban elmondta, hogy azért nyitott street food egységet, mert megihlette „A séf” című gasztrofilm.

A street foodon keresztül ismerhetjük meg több etnikai konyhának megannyi slágerételét. 
A pizza, a gyros, a hamburer, a lángos, a kürtős kalács közhelynek számít lassan, de ma már több helyen lehet kapni csomagolva sushit is, továbbá különféle mexikói tekercseket, hússal, babbal, rizzsel és zöldséggel töltve (burrito, tortilla stb.), egyre több helyek csomagolják pálcika kíséretében a thai ihletésű wok-ételeket, hódít a fish and chips, terjed a papírdobozos olasz pasta is. Egyre többen kínálnak pastramit, a szegedi borfesztiválon papírzacskóban is kapható a haltepertő, a Bánságban illetve a Partium déli részén, Dél-Magyarországon és Budapesten egyaránt népszerű a hamburger délszláv változata pljeszkavica, melynek létrejötte teljesen független az amerikai közvetítéssel az egész világot meghódító utcai étektől, mint ahogy a magyar kenyérlángos sem a pizza másolásából jött létre. 



Magyarországon a fesztivál műfaja nagyban segítette a bor reneszánszát, a Főzdefeszt jelentősége is túlbecsülhetetlen a kézműves sörök elterjedésében s bizony az első ízben 2013-ban megszervezett Street food fesztivál is nagyban hozzájárult ahhoz a kulináris erjedéshez, aminek köszönhetően ma Budapest a street food szempontjából is turistaparadicsomnak számít.

Lehet, hogy nem eredeti ötlet a kolozsvári Street food fesztivál, de hogy hosszú távol jó hatással van  a gasztronómia és a vendéglátás fejlődésére, az nem kétséges. Kolozsvár már most Budapest után a legpezsgőbb gasztronómiai központja a Kárpát medencének, de a határ a csillagos ég, egy lökés a jó irányban csak jót tehet.

Dorozsmai Endre
Címkék: étel, Kolozsvár
Impresszum