Magyar hegymászó indult a világ 14. legmagasabb hegycsúcsára, a 8027 méteres Sisapangmára; Lesták Erzsébet az expedíció egyetlen magyar tagja, és célja, hogy magashegyi teherhordók, illetve oxigénpalack használata nélkül hódítsa meg a Himalája kínai területen lévő hegyének főcsúcsát.

Sisapangma (balra) repülőről fényképezve (Nepál felől). Forrás: Wikipédia
Sisapangma (balra) repülőről fényképezve (Nepál felől). Forrás: Wikipédia


Lesták Erzsébet péntek délután indult útnak Budapestről - tájékoztatta késő este az MTI-t Barabás Miklós a 4bakancs.com hegymászóportál részéről.

A közlemény szerint a főcsúcson még nem járt magyar állampolgárságú mászó. Az expedíció szeptember végére, október elejére tervezi, hogy feljusson a csúcsra.

Érdekesség, hogy az első magyar 8000-es Himalája-expedíciónak is ez a csúcs volt a célja. 1987-ben hat hegymászónak - Nagy Sándornak és Ozsváth Attilának, majd pár nappal utánuk Balaton Zoltánnak, Csíkos Józsefnek, Várkonyi Lászlónak és Vörös Lászlónak - sikerült elérnie a Central Peaket, viszont a főcsúcson, a 8027 méteres Main Peaken még nem állt magyar állampolgárságú hegymászó. 2013 májusában Benedek Zoltán székelyudvarhelyi születésű, osztrák állampolgár hegymászónak sikerült feljutnia a főcsúcsra.

A Sisapangma a Föld 14. olyan hegycsúcsa, amely 8000 méter fölé magasodik. A nepáli határtól néhány kilométerre, Tibet déli részén található, olyan területen, amelynek hovatartozása a mai napig vitatott Nepál is Kína között. A hegy neve azt jelenti, tető a füves síkságok fölött.

A Sisapangmát 1964. május 2-án mászták meg először, mégpedig a kínai Hszü Csing. A legtöbben az alsó központi csúcsig, a Central Peakig mennek, nem pedig a főcsúcsig, "ahová még egy hosszú, éles, kitett gerincen vezet az út".

[MTI - Itthon.ma]
Impresszum